Rögtön a magasan kiemelkedő Ferencváros ellen kellett megkezdenie szereplését szombaton a PVSK-nak a Magyar Kupában. A Hajós Alfréd Sportuszoda közönsége pedig igazi gálát láthatott, viszont nem a pécsiek számára kedvezően. A Fradi szinte megállíthatatlan volt, így pedig nagy arányú sikert is aratott, ahogy a folytatásban mindenki ellen.
FTC–PVSK-Mecsek Füszért 25–5 (5-2, 6-1, 6-1, 8-1)
Férfi vízilabda Magyar Kupa, 1. forduló, 1. meccs, Budapest. Gólszerzők: Fekete 5, Vigvári 3, Nikola 3, Német 3, Jansik 2, Vámos 2, Nyíri 2, Fountoulis 2, Kállay, Szabó II., Constantin-Bicari, illetve Rakonjac 2, Turnai 2, Kolozsi.
Még az első nap délutánján javíthatott a Pécs, és meg is tette, hiszen a Miskolc ellen remekeltek Csabáék. Főleg az első félidőben játszott kiválóan Török Viktor csapata. A második negyedben mutatott játék pedig arra pont elég volt, hogy végül döntetlennel zárjanak a rivális ellen. Ez a pontrablás pedig arra is alkalmas lehetett volna, hogy a PVSK végül a C-csoport második helyére odaérhessen.
Miskolc–PVSK 13-13 (5-4, 2-5, 3-3, 3-1)
Férfi vízilabda Magyar Kupa, 1. forduló, 2. meccs, Budapest. Gólszerzők: Berki 2, Magyar 2, Seman 2, Vismeg Zs. 2, Hornyák, Biros B., Lukács Á., Vismeg B., Sisán, ill. Csaba 4, Kolozsi 2, Turnai 2, Rakonjac 2, Lihotzky, Palatinus, Gaszt.
Vasárnap a házigazda KSI ellen kellett bizonyítania a Pécsnek, Rakonjacék jól is kezdték a meccset, és úgy is tűnt, hogy az ellenfélnek nem sok keresnivalója lesz a folytatásban. Azonban ezt követően visszaesett a pécsiek teljesítménye, a fővárosi alakulat pedig megérezve a vér ízét, magasabb fokozatra kapcsolt.
A végjátékban nüanszok döntöttek arról, hogy melyik csapat hagyhatja el boldogan a medencét. Ez a PVSK lett, de 10-9-es győzelme miatt már csak akkor végezhetett volna előrébb, ha a Fradi óriási verést mér a Miskolcra.
PVSK–KSI 10-9 (3-0, 3-5, 3-2, 1-2)
Férfi vízilabda Magyar Kupa, 1. forduló, 2. meccs, Budapest. Gólszerzők: Csaba 3, Sólyom 2, Rakonjac 2, Kolozsi, Palatinus, Reisz, ill. Tóth B. 2, Pető 2, Hajdu, Dubinák, Bihácsi, Nagy Á., Szépfalvi.
A következő kör
A 4 pontját tovább viszi a 2. fordulóba a PVSK, ahol a Kék csoportban az OSC, a Tatabánya és a BVSC ellenfeleként folytatja a szereplését augusztus 1-jén és 2-án.
A C-csoport végeredménye: 1. FTC 9, 2. Miskolc 4, 3. Pécs 4, 4. KSI 0
További eredmények: Debrecen-OSC 4-14, Szentes-Szeged 14-9, Szentes-Debrecen 10-9, Szeged-OSC 4-17, Debrecen-Szeged 5-9, OSC-Szentes 15-6, BVSC-Szolnok 7-9, Kaposvár-UVSE 10-13, Kaposvár-BVSC 14-14, UVSE-Szolnok 9-17, BVSC-UVSE 12-9, Szolnok-Kaposvár 22-4, KSI-Miskolc 9-16, KSI-FTC 7-22, FTC- Miskolc 17-4, Eger-Tatabánya 16-9, Vasas-Honvéd 9-6, Honvéd-Eger 15-14, Tatabánya-Vasas 3-15, Vasas-Eger 14-4, Honvéd-Tatabánya 20-3.
A következő fordulóban
Kék csoport: OSC, BVSC, PVSK, Tatabánya.
Fehér csoport: Szolnok, Szentes, Eger, KSI.
Piros csoport: Ferencváros, Bp. Honvéd, UVSE, Debrecen.
Zöld csoport: Vasas, Miskolc, Szeged, Kaposvár.