A foglalkozásokon egyelőre a vezetőedző, Lukács Gergely sincs ott. No, nem azért, mert elnyújtotta a családi nyaralást, a junior válogatottal töltötte az utóbbi heteket. Nemrég Horvátországban vettek részt egy nemzetközi tornán, ahol a magyar csapat végül a harmadik helyen zárt – a görögök és a szerbek mögött.
– Nagyon hasznos volt ez a torna számunkra, meccsről meccsre javult a játékunk, az utolsón voltunk a legjobbak – mesélte lapunknak Lukács Gergely, a szövetségi edző, Kemény Kristóf segítője. – Két győzelmet arattunk, megvertük a horvátokat és a montenegróiakat, és kétszer kaptunk ki, a szerbektől és a görögöktől.
A junior válogatottnál nem csak Lukács Gergely képviselte a pécsi klubot, három játékosa is ott volt vele. Turnai András, Gál Dávid és Csorba Tamás is a kerethez tartozik, így rájuk egyelőre még nem számíthatnak a PVSK-Mecsek Füszért edzésein. Ugyanez a helyzet Zerinváry Lóránddal, aki az Universiadé-válogatott tagjaként nemrég bronzérmet ünnepelhetett Nápolyban, valamint hiányzik még Reisz Patrik, Gelencsér Máté és Gaszt Roland, akik a korosztályos nemzeti csapatukkal készülnek.
– Ilyesmivel még sohasem szembesültünk itt Pécsett: válogatott elfoglaltság miatt elég sok a hiányzó. De nem baj, ez azért egy jó, kellemes probléma – fogalmazott Lukács, akinek távollétében Török Viktor és Krizsán András tartja a gyakorlásokat. – Az első egy-két nap még icipicit rávezető jellegű volt, de most már teljes erőből nyomják a srácok. Ez az alapozó időszak, ami rengeteg úszásról, lábtempóról, konditermi edzésről szól.
A bajnokság ezúttal a megszokottnál jóval korábban, már szeptember elején elkezdődik: előtte lesz egy Magyar Kupa-selejtező, majd 4-én jön az első bajnoki forduló. A lebonyolítás nem változik, két nyolcas csoportban küzdenek majd a csapatok egymással. Az élvonaltól a KSI búcsúzott, a Szeged pedig felkerült a legjobbak közé.
A pécsi csapat keretében természetesen történtek változások. Krizsán András visszavonult, távozott a másodedző, Surányi László, valamint Csacsovszky Erik, Opacak Toni, Mijics Dávid, Sebestyén Balázs és Palotás Sámuel. Érkezett Kolozsi Marcell (Tatabánya, balkezes), Kiss Kristóf Szeif (Szentes, bekk), Csorba Tamás (BVSC, rosszkéz hátsó), valamint a felnőtteknél kezdi a felkészülést a fiatalok közül Reisz Patrik, Gelencsér Máté, Gaszt Roland és Palatinus Erik.