Bár papíron a meccs esélyese egyértelműen a győri gárda volt – pár éve, igaz más összetételben még a BL-ben szerepelt az ETO –, azért a PEAC-nál bíztak benne, hogy meg tudják majd nehezíteni a másodosztály Nyugati csoportjában dobogón álló csapat dolgát. Nos, utólag már tudjuk: nem sikerült. Az ETO négy perc után kettővel, alig negyed óra elteltével pedig már néggyel vezetett, innen pedig már nem volt visszaút a pécsieknek.
A nagyarányú vereség nem jött túl jól a PEAC-nak, hiszen jövő hétfőn már rajtol a bajnokság tavaszi szezonja. Márpedig a szezont rosszul kezdő, azóta azonban folyamatosan javuló játékot mutató baranyaiak szeretnének feljebb lépni a jelenlegi hetedik helyről, akár az első három környékére is. Meglátjuk, hogy mi sül ki végül belőle.
ETO–PTE-PEAC R-Bus 8-2 (5-2)
Futsal-NB II. Nyugati csoport, férfiak. ETO: Balikó – Kovács M., Szücs, Tama, Püspök. Cs.: Győrfi, Magyar, Zobák, Nyíregyházky, Végh, Hegyesi, Németh M., Papp, Kőfalvi. Edző: Pál László. PTE-PEAC R-Bus: János G. – Kőnig, Huszty, Spannenberger, Varga T. Cs.: Nagy M (k), Németh A., Varga B., Vénosz, Iványi. Edző: Varga Balázs.
Gólok: Püspök (1., 4.), Papp (11., 20., 25.), Vénosz (14. – öngól), Nyíregyházky (32.), Tama (39.), ill. Huszty (16.), Vénosz (20.).
A 17. forduló párosítása, január 14., hétfő: Nagykanizsa–PTE-PEAC R-Bus (20.00), UTE–ETO (20.30), REAC–Érd (20.45), Maglód–ELTE-BEAC, TFSE–PAFC (mindkettő 21.00). Január 15., kedd: Tihany–Airenergy (19.00).
A góllövőlista állása
31 gólos: Püspöki Péter (ETO).
20 gólos: Juan Ramon Calvo (PAFC). Kollár Zsolt (REAC).
19 gólos: Rábold Richárd (Maglód).
18 gólos: Simon Zsolt (Maglód).
16 gólos: Szentes Krisztián (PTE-PEAC R-Bus).Szakács M.
Futsal-NB II., Nyugati csoport
1. PAFC 16 13 2 1 87-36 41
2. ETO 16 11 2 3 94-45 35
3. Maglód 16 10 1 5 79-61 31
4. Airnergy 16 8 0 8 63-60 24
5. TFSE 16 7 3 6 69-51 24
6. Nagykanizsa 16 7 2 7 70-56 23
7. PTE-PEAC 16 7 2 7 64-61 23
8. Tihany 16 6 4 6 52-55 22
9. REAC 16 5 4 7 78-91 19
10. ELTE-BEAC 16 4 3 9 60-74 15
11. Érd 16 4 2 10 56-101 14
12. UTE 16 1 1 14 51-132 4