Remekül szerepelt a triatlon-világkupán Bicsák Bence, aki kifejezetten élvezte, hogy ismét nézők előtt, erős vetélytársakkal szemben versenyezhetett.
– Ez egy teljesen más pálya és táv volt, mint a hamburgi. Itt a teljesítménynek sokkal nagyobb szerepe volt, kevesebb múlott a nüanszokon. Egyébként megint kijöttek volna azok az apróságok, de most nem számítottak annyit – kezdte nevetve Bicsák. – Nagyon jó élmény volt a verseny, a pálya is változatos, izgalmas, hegyes, macskaköves szakaszok tarkítják. Alapvetően nagy kihívás volt, nagyon szerettem volna eljönni, és kifejezetten erős mezőny gyűlt össze így, hogy ez volt az első világkupa hosszú idő után.
A verseny eleje is jól sikerült a pécsi atlétának, de a bringás távot kissé elszámolta.
– Hetvenen indultunk, tizedik helyen jöttem ki a vízből, közel az elejéhez. A bringázás elején viszont elkövettem egy kisebb hibát, megpróbáltam felérni a mezőny legelejére, de korai volt. Így pedig az egyik dombra kifogyott belőlem a szusz. Közben nyolcan elmentek mellettem. Egy hat-hét fős bolyban folytattam a versenyt egy ideig, amíg utol nem értek minket. Nagyon kemény volt ez a szakasz, és rengeteg szurkoló jött ki, így nagyon jó érzés volt versenyezni – árulta el. – A futásra is próbáltam energiát spórolni. Az élboly szépen dolgozott, 1 perc 20 másodpercet kaptunk tőlük. Végül fel tudtam jönni az ötödik helyre, de most is volt egy olyan szerencsétlenkedés közben, hogy az első kilométeren elütött egy kamerás motoros. Pont előztem és elém fordult. Meg kellett állnom, megütöttem magam kicsit, ki kellett kerülnöm, így sokan elmentek mellettem. A harmadik, negyedik helyezettel tudtam volna futni végig, így viszont egyedül kellett mennem.
Hozzátette, teljesen elégedett ezzel az eredménnyel.
– Nagyon jó teljesítménymérő volt a verseny, mert tényleg nagyon nehéz pálya volt, és kifejezetten kemény mezőny gyűlt össze. Úgy érzem, sikerült megint előrelépni egy kicsit. Elég nehéz az első tízben még feljebb kerülni, de jó úton haladunk – zárta szavait a most pihenni induló Bicsák.