– Fáj a szíve a kényszerű búcsú miatt?
– Nyilván nem esik jól az embernek egy ilyen váltás, de ez a szakmánk része, velejárója – mondta lapunknak Papp László. – Sajnos nem úgy szerepeltünk, ahogy a nyáron elképzeltük. Ennek több oka is volt, de ebbe nem szeretnék belemenni. Nagyon jól éreztem magam Orosházán, hagytak dolgozni, ráadásul remek körülmények mellett, és nem mellesleg sok jó embert ismertem meg ott, barátságok alakultak ki.
– Öröm az ürömben, hogy legalább itthon lehet a családjával.
– Pontosan. A fiam, Olivér nagycsoportos volt, amikor elmentem, most meg már harmadikos. Sok idő eltelt. Most pont azon vacillálok, hogy inkább elvállalnék a környéken egy kisebb kaliberű dolgot, mint hogy megint több száz kilométerre dolgozzam a családomtól. Persze ez még képlékeny, minden attól függ, milyen lehetőségeim lesznek.
– Még nem dőlt el, hol folytatja?
– Egyelőre egyeztetések folynak többek között arról, hogy esetleg itt a közelben kapok munkát.
– Addig is, amint látom a Facebookon, feltalálja magát: egy basszusgitárt bűvöl az egyik képen. Tán rock and roll sztár akar lenni?
– Hát elárulom: hót hülye vagyok hozzá! A feleségem, Edina énekel a Rockantak nevű együttesben, s a tagokkal természetesen én is jóban vagyok. Az utóbbi időben nem nagyon láttam őket, nemrég viszont én is lementem a próbájukra. Hangulatos óévbúcsúztató buli kerekedett… Amikor aztán tetőfokára hágott a hangulat, a kezembe adtak egy basszusgitárt – legalább ezen kevesebb a húr, mint a másikon. Majd mondták, hogy fogjak le néhányat, ami nem igazán sikerült. Úgyhogy nem vágyom ilyen babérokra, maradok a zenehallgatásnál. Egyébként érdekes helyzet ez: egész életemben szurkolók előtt játszottam, dolgoztam, sosem zavart. De ha ki kéne állnom énekelni, gitározni egy színpadra a nézők elé, szerintem elsüllyednék.
– És ha főzni kellene nekik?
– Na, azt nagyon szeretek! Most, az ünnepek során ki is élhettem magam, hiszen nálunk volt a rokonság, összesen tizenhatan voltunk. Bevallom, kicsit meg is untam a főzőcskézést… De ettől függetlenül az év végén én készítem az elmaradhatatlan lencsegulyást, no meg kocsonya is szerepel a tervek között. Nagyon szeretjük. Legfőképp persze én!
– A hangjából úgy ítélem meg, hogy nem szomorkodik.
– Tényleg jólesik már itthon lenni. Rám fért már némi pihenés, szusszanás is. De aztán, nincs mese, el kell kezdeni dolgozni, mert nem szabad kiesni a körforgásból, akkor ugyanis hamar elfelejtik az embert. Én pedig azért szereztem meg a szakedzői végzettséget, mert a továbbiakban is ebben a szakmában képzelem el a helyemet.