Mint ismert, a koronavírus-járvány miatt lefújták a labdarúgó NB III-as bajnokságot is, így a Közép-csoportot vezető PMFC a következő szezont a másodosztályban kezdheti meg.
Egyelőre kérdéses, hogy a pécsi csapat hol rendezheti a hazai mérkőzéseket. A Magyar Labdarúgó-szövetség NB II-re vonatkozó előírásainak ugyanis egyik baranyai stadion sem felel meg maradéktalanul: akad, ahol nem lehet villanyfényes meccseket tartani, máshol a megfelelő nagyságú fedett lelátó hiányzik. A pécsi klubnál abban bíznak, külön engedéllyel játszhatnak majd Újmecsekalján, de hosszabb távon értelemszerűen csak egy modern létesítmény jelenthet megoldást.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Hargitai János KDNP-s országgyűlési képviselő nemrég Orbán Viktor miniszterelnökkel többek közt a PMFC-stadionról is tárgyalt. A baranyai politikus a lap megkeresésére elmondta, mivel újra profi ligában játszhat a Pécs, ismét felvethető a létesítmény ügye – figyelembe véve természetesen a veszélyhelyzetet és annak gazdasági következményeit.
– A kormányfővel már akkor is beszéltem az új pécsi stadionról, amikor NB I-esek voltunk. Ezt követően sajnos nagyot változott a világ, licencgondok miatt a megye I-be küldték a klubot, ám mostanra visszakapaszkodott a csapat a profik közé – fogalmazott a nemzeti oldal politikusa.
Hozzátette: most, hogy a PMFC ismét a másodosztályban játszhat, mindent megtesz a beruházás napirendre kerülése érdekében. Hargitai János hangsúlyozta ugyanakkor, hogy szem előtt kell tartani a járványhelyzetet, illetve a gazdasági lehetőségeket. Az országgyűlési képviselő szerint annyi bizonyos, hogy a városnak és a megyének is szüksége van egy modern stadionra.
A csapat teljesítményéről úgy vélekedett, az együttes megérdemelten léphet feljebb egy osztályt, hiszen az összes NB III-as csapat közül a PMFC szerezte a legtöbb pontot, így bármelyik csoportban bajnok lett volna.