– Játszik még valahol?
– Nem, már befejeztem – mondja Kiss Sándor. – Négy-öt éve hagytam abba, akkor futballoztam az öregfiúknál nagypályán és kispályáztam is. Elég volt.
– Már nem is edzősködik. Nem hiányzik a kispad?
– 2002-ben voltam utoljára edző, Komlón. Jól megvagyok anélkül is, nincs hiányérzetem miatta. Egykoron NB I-es tréner szerettem volna lenni, hogy nem lettem az, abba az azóta már elhunyt feleségem akkori betegsége is belejátszott.
– Nemcsak játékosként és edzőként szolgálta kedvenc sportágát, hanem más minőségben is.
– Másfél évig technikai vezetőként dolgoztam a PMFC-nél, amikor még Toller László volt ott az elnök. 2014 óta szövetségi ellenőrként alkalmaz az MLSZ, NB I-es, NB II-es és NB III-as mérkőzésekre járok. Március 14-én még közreműködtem Szegeden, aztán jött a kényszerszünet. Most a folytatásban Kaposvárra szólt a megbízatásom, a ZTE elleni bajnokira. Egyébként nemcsak hivatalból, hanem szurkolóként is rendszeresen ott vagyok a pályán, a PMFC és a PEAC meccseire járok ki.
– Most, hogy sokáig nem voltak meccsek, hiányzott már a foci?
– Persze, nagyon is. Jó, hogy folytatták, még ha csak az NB I-ben is.
– Toma Árpáddal ketten vannak szövetségi ellenőrök Baranyából. Sokrétű a feladat?
– Az. Rengeteg szempontot kell figyelembe venni, sok kérdést kell megválaszolni. A lefújás után másfél órás munka, amíg kitölti az ember az űrlapot. Elektronikus úton persze, mert itt is fejlődik a világ. A jelentésnek a mérkőzés másnapján reggel 8-ig be kell érnie a szövetségbe.
– Volt már kellemetlensége ebben a minőségében?
– Néha-néha előfordul. Emlékszem egy Vasas–Diósgyőr meccsre, még amikor az angyalföldiek az élvonalban szerepeltek. A Fáy utcai stadionban „megtaláltak” a szurkolók, kaptam hideget-meleget. Felismertek, mert a szövetségi ellenőrök egyenöltönyt hordanak és kitűzőjük is van.
– De azért gondolom, a kellemes tapasztalatok vannak többségben.
– Szerencsére igen. Jólesik, hogy még a futballista múltamból adódóan sokan megismernek, tisztelnek-becsülnek. Jól érzem magam szövetségi ellenőrként. Ezzel is a magyar labdarúgást szolgálom.
Válogatott is volt
Kiss Sándor 1956. november 2-án született Szekszárdon. Játszott Komlón, a PMSC-ben. Újpesten, Oroszlányban, a ZTE-ben, a PEAC-ban, a finn Espóban és a Hankóban, valamint a spanyol Cartagenában. Kétszeres magyar bajnok, kétszeres kupagyőztes és kétszeres válogatott.