– Újabb lépcsőfokot vett sikerrel, ettől a szezontól nemzetközi játékvezető ellenőri feladatokat is elláthat.
– Miután Vágner László visszalépett, felszabadult egy hely, a Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottsága pedig engem jelölt – mesélte az 57 éves Ábrahám Attila. – Ehhez természetesen az kellett, hogy tisztességesen ellássam az ellenőri feladataimat a hazai élvonalban és a másodosztályban. Májusban Gaál Gyöngyivel Bécsbe utaztunk, ahol UEFA továbbképzésen vettünk részt, majd vizsgáztunk. Három hét múlva megjött az eredmény: sikeres vizsgát tettünk.
– Ahogy nagy hévvel, beleéléssel beszél erről, látom, hogy nagyon örül az új feladatnak, büszke rá, hogy ezt elérte.
– Valóban az vagyok, mert ez ennek a szakmának a csúcsa! Ennél nem lehet feljebb kerülni. Számomra már az is nagy megtiszteltetés volt, hogy egyáltalán felmerült a nevem, hiszen itt, ezen a fórumon, egy egész országot képvisel az ember. A játékvezetők álma egyébként eleinte az, hogy az NB I-ben működjenek, aztán hadd legyenek FIFA-bírók, majd ha valamiért abba kell hagyniuk, akkor ellenőrök, nemzetközi ellenőrök szeretnének lenni. Nekem ezt sikerült elérnem. Köszönettel tartozom ezért a Játékvezetői Bizottság alelnökének, Puhl Sándornak, aki támogatott és biztatott, valamint a PSN Zrt. vezérigazgatójának, Vári Attilának azért, mert engedte, hogy a létesítményvezetői munkám mellett ezt is elvállalhassam.
– Hány magyar dolgozik jelenleg nemzetközi ellenőrként?
– Összesen öten vagyunk, egy hölgy és négy férfi. Vagyis jóval kevesebben, mint ahány miniszter van.
– Merre járt az utóbbi hónapokban?
– Mindhárom Európa Liga-selejtezőn dolgoztam, kaptam feladatot Finnországban, a Feröer-szigeteken és Észtországban is. Elárulom, nagyon jól érzem most magam a bőrömben. Persze azzal is tisztában vagyok, hogy mint máshol, itt is végig kell majd járni a ranglétrát.
– Mi az álma?
– Ha eljutnék odáig, hogy Bajnokok Ligája-selejtezőkre járhatnék, számomra az lenne a maximum. Az maga lenne a beteljesülés.
– Messzire jutott onnan, hogy futballistaként kezdte.
– A pécsi sportiskolában kezdtem, onnan kerültem a PVSK-hoz, ahol rengeteget köszönhettem Rónai Istvánnak, aki fiatalon odavitt a felnőttcsapathoz, sokat tanultam tőle. Meggyes Lajosra is jó szívvel gondolok vissza, amikor a Bőrgyártól visszatértem a Vasúthoz, nagyon ragaszkodott hozzám. Játszottam csatárként az NB II-ben és az NB III-ban is, végül a Pécsi Postásban fejeztem be, amellyel 1990-ben Szabad Föld Kupát nyertünk: a döntőben a Sajóbábony együttesét vertük 3-2-re. Én voltam a csapatkapitány, a győztes találatunk előtt gólpasszt adtam Rákosfalvi Istvánnak. Pécsi napok voltak akkor Tatabányán, hiszen a meccsünk után nyerte meg a PMSC a Magyar Kupát!
– Akkor, játékosként gondolt már arra, hogy egyszer játékvezető legyen?
– Meg sem fordult a fejemben! Későbbi kollégám, Balajti János – Isten nyugosztalja – unszolására végeztem csak el a játékvezetői vizsgát 1989-ben.
– Csak nem bánta meg!
– Dehogy bántam! A vizsga után mondjuk két évig nem működtem, aztán hívtak, hogy ugorjak be egy megbetegedett játékvezető helyére. Emlékszem, a Sellye–Szigetvár ifi és serdülő meccseket vezettük Nyilas Lacival. A felszerelést úgy kéregettem össze: a mezt és a nadrágot az akkori küldő, Bata László adta kölcsön, a sípot pedig Nyilastól kaptam. Az volt életem első meccse.
– És? Beleszeretett a játékvezetésbe?
– Pontosan így történt! Amikor vittem vissza a cuccokat, mondtam, hogy ha össze tudják egyeztetni a küldést úgy, hogy az egyik nap futballozom, a másikon pedig vezetek, akkor én ezt vállalnám a továbbiakban is. Erre Bata László azt válaszolta, hogy akkor tartsam is meg a szerelést. Egy év múlva abbahagytam a labdarúgást…
Két MK-döntő
Ábrahám Attila 137 NB I.-es mérkőzést vezetett, emellett két Magyar Kupa- és egy Szuperkupa-döntő játékvezetője is volt. Amikor megkérdeztük tőle, hogy mégis melyik volt a legemlékezetesebb meccs a sok közül, nagyot sóhajtott, mondván, hogy ez nagyon nehéz kérdés, majd csak kibökte: az 1998-as Fradi–Diósgyőr, amelyet a vendégek 4-3-ra megnyertek – hazai kispadon Nyilasi Tibor, a vendégen Tornyi Barnabás ült. Állítólag ezen a magyar bajnokin lett belőle FIFA-bíró.
Egyszer rendőrautót küldtek érte
„Én játékvezető vagyok, nem kések!” – mondta Ábrahám Attila, amikor a találkozásunkkor az órámra néztem. Aztán amikor ezzel kapcsolatban faggatni kezdtem, elárulta, az NB I-ben és a nemzetközi porondon is percre pontosan meg van határozva, hogy mikor kell találkozni a kijáratnál, mikor kell kivonulni a pályára, mennyi ideig tarthat a kézfogás, és így tovább. Ha a játékvezető hibájából később kezdődik egy nemzetközi mérkőzés, a rendező klubot rendezési hiányosság miatt több tízezer euróra megbüntetik – szóval ez valóban nem játék.
– Én igyekszem mindig nagyon pontos lenni. Persze velem is megesett, hogy elkéstem: egy budapesti mérkőzésre mentem, amikor karambol miatt elakadtam. A játékvezető ellenőr rendőrautót küldött értem, amely kiemelt a sorból, s ennek köszönhetően nyolc perccel a meccs kezdése előtt odaértem a stadionhoz. Percre pontosan kezdtünk, amihez persze az is kellett, hogy már az autóban levettem az öltönyömet, nekiálltam átöltözni…