A Magyarország-Azerbajdzsán Eb-selejtező mérkőzés hosszabbításában ugyanis szabadrúgáshoz jutott a vendég csapat, a beadást követően lefejelt labda pedig az ellenfél játékosának hasáról Gulácsi kapujába került. Szabad szemmel szinte alig lehetett látni, hogyan került a bogyó a hálóba, az azeriek mindenesetre nagyban ünnepeltek, amikor is a holland játékvezető kezezésre hivatkozva érvénytelenítette a találatot.
A magyar szurkolókban, a válogatott tagjaiban, meg úgy az egész stábban megállt az ütő, hogy ismét képesnek mutatkozunk egy ilyen fontos – és nyert – meccsen pontokat hullajtani, és magunk alá piszkítunk a Groupama zöldellő gyepére.
De nem!
Jött Higler, mi pedig a fagyott kutyalábú testfeszületből visszaernyedtünk a természetes létezésbe, ki a fotelba, ki a kispadra, ki meg egy jókora húzóval a korsó aljára.
Mivel a selejtezők alatt még nem vezették be a videóbírós rendszert, a játékvezetőnek rögtön döntenie kellett, és a szabálytalanság mellett döntött. Aztán a tévénézők a visszajátszásokból már tudták a kesernyés, de mégis melengető igazságot: a gólt meg kellett volna adni, de jött a higleri ítélethirdetés, és a pokol küszöbéről a fényre vezette a csapatot. Hármas sípszó, győzelem a zsebben.
A kérdés így hangzott: Nem adta meg az azeri gólt a bíró. Mit gondol?
Ha a bíró mondta, hogy nem volt az, nem vitatkozom!
A négy válaszlehetőség közül ez kapta a legkevesebb szavazatot, alig több mint 10%-ot. Ezen tényleg nem érdemes vitatkozni, a futball egyik legnagyobb törvénye: az a gól, amit a játékvezető megad. A mi esetünkben pedig: az nem gól, amit a játékvezető nem ad meg. Az tetemes kezezés volt, a találatot szerző Mustafazade ugyanis a hasfalán is kézzel született. Mi mossuk kezeinket.
Ne feszegessük, még elolvassa, és utólag megadja!
Az olvasók közel 20%-a fogta fel a humorosabb oldaláról a történteket. Ha a bírónak utólag lehetősége lett volna rá, bizonyára megváltoztatta volna az ítéletet. Higler a meccset követően természetesen visszanézte a jelenetet, majd nem győzött bocsánatot kérni az azeriek szövetségi kapitányától, Nikola Jurcevictől. Bevallotta, hogy hibázott, de hát szerintünk ebben nincs semmi különös: ő is emberből van… Amúgy meg, ha elolvasta volna a meccshez fűzött kommentárokat, nem lepődhetne meg azon, ha tiszteletbeli polgárrá avatnák hazánkban az Eb-részvételünket követően.
Inkább kikaptunk volna, mint hogy így nyerjünk!
Na igen… A válaszadók közel egyharmada szerint ilyen módon nem érdemeltük meg a győzelmet. Lássuk be, nagyon jól kezdtük a találkozót, mondhatni erődemonstrációt tartottunk a mérkőzés első felében, de nem tudtuk begyötörni azt a második találatot, ami kellőképpen megnyugtatta volna a csapatot. Ugyan tartottuk az eredményt, de fokozatosan teret adtunk az azerieknek, magunkra húztuk őket, és mind tudjuk, az egygólos előnyt tartogatni életveszély, mert bármiből – esetünkben egy pontrúgásból – jöhet a dugó, mi pedig összegörnyedve csapkodhatunk, hogy már megint, miért?! A küzdés és akarat ott volt ugyan a pályán, és valljuk be, megérdemeltük a győzelmet, de a futball sajnos nem csak erről szól. Most két kézzel belenyúlhattunk a cukros bödönbe, hogy édes legyen a vége. Persze mindennek csak akkor lesz igazán jelentősége, ha együtt énekelhetjük a magyar himnuszt a 2020-as Eb csoportkörében.
Egyszer végre a javunkra is tévedhet a spori!
A szavazatok többsége alapján úgy tűnik, ami egyszer elvétetik, az később megadatik. Ne felejtsük el, hogy a szlovákok elleni hazai selejtezős meccsen a vendégek vezető találata leshelyzetből született. Egészen máshogy alakulhatott volna az a találkozó, ha a videós visszajátszás után gól nélküli döntetlenről folytatják a felek. Persze a „volna” pontosan annyit ér, mint golyó ellen az integetés, a fociban „van” van, és kész.
Egy szó mint száz, köszönjük, Higler, aztán majd ha idegenben vertük Walest, beszélhetünk a Kedvenc Spori-díjról.
Borítókép: Higler mutatja, hogy gól az nincs, oszoljunk, nincs itt semmi látnivaló