Az E csoportban az első két, márciusban rendezett forduló után négy együttes is három ponttal áll, s bár a magyarok rajtja nagyon rosszul sikerült a szlovákoktól elszenvedett 2-0-s vereséggel, a Groupama Arénában aztán a világbajnoki ezüstérmes horvátokat jó játékkal sikerült legyőzni 2-1-re.
Az olasz szakvezető már a horvátok elleni mérkőzés után adott nyilatkozatában is utalt a bakui összecsapásra, akkor arra hívta fel a figyelmet, hogy
a vb-ezüstérmes elleni sikernek csak akkor lesz valódi értéke, ha Azerbajdzsánból el tudja hozni a három pontot a válogatott.
Rossinak ezúttal a védelem összeállítása okozhatja a legnagyobb gondot.
A védők közül Kádár Tamás, a Dinamo Kijev légiósa, valamint a francia másodosztályú Le Havre klubjában futballozó Bese Barnabás sérülten érkezett meg Telkibe a felkészülés kezdetekor,
s noha mindketten elutaztak az azeri fővárosba, játékuk erősen kérdéses, ugyanis három napja még mindketten külön edzettek. A Magyar Kupa-győztes és az OTP Bank Ligában második MOL Vidi FC védője, Fiola Attila felépült ugyan korábbi sérüléséből, de nem nyerte még vissza csúcsformáját, ezért Rossi és a szakmai stáb a játékossal egyetértésben nem szerepelteti Azerbajdzsán, s három nappal később Wales ellen sem.
A magyar válogatott története során ötször találkozott az azeriekkel, ebből kétszer Eb-, kétszer pedig vb-selejtezőn, valamint egy barátságos meccsen, az örökmérleg pedig magyar szempontból öt győzelem, amelyhez 15-1-es gólkülönbség társul. Azerbajdzsán ugyanakkor az első fordulóban, Zágrábban meglepte a horvátokat, akik csak nagy küzdelem árán, hátrányból fordítva tudtak 2-1-re győzni. Az azeriek ráadásul a legutóbbi öt meccsükből egyet sem veszítettek el a bakui arénában, ahol két győzelem mellett háromszor játszottak döntetlent, ezek között három Nemzetek Ligája-találkozó és két barátságos összecsapás szerepelt.
A magyarok Rossi irányítása alatt százszázalékosak hazai pályán, ugyanakkor négy idegenbeli összecsapásukon egy döntetlen mellett háromszor alulmaradtak.
A csoport másik szombati mérkőzésén a horvátok Eszéken fogadják Wales csapatát. Ez a találkozó szintén kiemelt jelentőséggel bír, mivel két közvetlen rivális csap össze egymással. A legutóbb Eb-elődöntős szigetországiak eddigi egyetlen meccsüket megnyerték, míg a horvátoknak mindenképpen javítaniuk kellene a magyaroktól elszenvedett vereség után, mert egy esetleges újabb pontvesztés nehéz helyzetbe sodorná őket.
A magyar csapat – közép-európai idő szerint – 18 órakor kezdi a meccset Bakuban, a mérkőzés játékvezetője a holland Kevin Blom lesz.
Eb-selejtező, E csoport, 3. forduló:
szombat:
Horvátország-Wales, Eszék 15.00
Azerbajdzsán-MAGYARORSZÁG, Baku 18.00
A csoport állása:
1. Szlovákia 2 1 – 1 2-1 3 pont
2. Wales 1 1 – – 1-0 3
3. Horvátország 2 1 – 1 3-3 3
4. Magyarország 2 1 – 1 2-3 3
5. Azerbajdzsán 1 – – 1 1-2 0
A csoport további programja:
június 11.:
Azerbajdzsán-Szlovákia, Baku 18.00
MAGYARORSZÁG-Wales, Groupama Aréna 20.45
szeptember 6.:
Wales-Azerbajdzsán, Cardiff 20.45
Szlovákia-Horvátország 20.45
szeptember 9.:
Azerbajdzsán-Horvátország, Baku 18.00
MAGYARORSZÁG-Szlovákia, Groupama Aréna 20.45
október 10.:
Horvátország-MAGYARORSZÁG 20.45
Szlovákia-Wales 20.45
október 13.:
MAGYARORSZÁG-Azerbajdzsán, Groupama Aréna 18.00
Wales-Horvátország, Cardiff 20.45
november 16.:
Azerbajdzsán-Wales, Baku 18.00
Horvátország-Szlovákia 20.45
november 19.:
Wales-MAGYARORSZÁG, Cardiff 20.45
Szlovákia-Azerbajdzsán 20.45
Forrás: MTI
Borítókép: Rossi taktikai instrukciókat ad a horvátok elleni meccsen