A szervezet pénteki közleményében ugyanakkor kiemelte, hogy
egyes szurkolói csoportok figyelmen kívül hagyták a rendelet távolságtartásra vonatkozó előírását.
Ezeket a rendőrségnek jogában áll szankcionálni, a hatóság intézkedhet akár a helyszínen az egyes személyekkel szemben, vagy megbüntetheti a szervező egyesületet, amelyet a kormányrendelet felelősként nevesít az előírások betartatása tekintetében. A rendőrség joga a mérkőzések megtartásának engedélyezése és minősítése, és ezen jogkörében
lehetősége van a mérkőzés zárt kapus módon történő megtartásának elrendelésére is.
Az MLSZ közlemény külön kitért a szerdai Budapest Honvéd-Mezőkövesd Zsóry FC kupadöntőre is, amelyet a Puskás Arénában tízezer néző előtt nyertek a kispestiek, megszerezve ezzel történetük nyolcadik MK-sikerét. Az MLSZ jelezte, egy esetleges indokolt szankció a rendezőt, azaz a szövetséget sújtja, amit a szervezet tudomásul vesz. Az MLSZ szerint a folyamatos tesztelés mellett
az egyik legnagyobb felelőtlenség és legkockázatosabb dolog a folyamatos teszteléssel figyelt játékosok és az egészségügyileg ellenőrizetlen szurkolók esetleges érintkezése.
A szurkolók és játékosok közös gólöröme, mérkőzés utáni ünneplése, a pacsizás a jelenlegi különleges helyzetben kifejezetten kockázatos, felelőtlen és ezek miatt az MLSZ szabályai által tiltott. Azzal a sportszervezettel szemben, amelynek játékosai ezt a tilalmat megszegik, az MLSZ haladéktalanul fegyelmi eljárást indít.
Az MLSZ újságírói megkeresésre közölte, hogy a díjátadáson résztvevő Csányi Sándor elnök, és a kormányt képviselő Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter rendelkezett a 24-36 órás negatív teszteredménnyel, ahogy mindenki, aki a szigorú szabályokkal védett sportzónába belépett a mérkőzés ideje alatt.
Európában elsők között indult újra a magyar futballszezon. Az eddigi időszak tapasztalatait összegezte az MLSZ: volt, ami dicséretes és volt, ami fegyelmi eljárást eredményezett.
Részletek: https://t.co/OYhZwndSAk pic.twitter.com/c1rRppqTet— MLSZ (@MLSZhivatalos) June 5, 2020
Az MLSZ egyúttal köszönetet mondott a kluboknak a mérkőzések előkészítése és kiváló lebonyolításáért, jelezte, a szurkolók nagy többsége felelősen és együttműködően viselkedik a mérkőzéseken. A szövetség szerint
a meghatározó többség követte az előírásokat a nézőtéren való elszórt ülésrend betartásában is,
a korlátozott létszám mellett is – egyelőre Európában egyedülálló módon – igazi meccshangulat uralkodik a magyar mérkőzéseken, a játékosoknak, csapatoknak minden feltétel adott a jó játékhoz.
A szövetség egyúttal köszönetét fejezi ki az MTVA-nak, az M4 Sport munkatársainak, nemcsak az élőben közvetített mérkőzések számának emelése miatt, hanem azért is, mert a két hónapos versenyprogram minden részletéről való folyamatos tájékoztatással szolgálja ki a közönséget, egyben segíti a csapatok és a szövetség munkáját.
„Összegezve, az elmúlt két hétben lejátszott tizenhárom mérkőzés a távolságtartás fentebb írt kérdését kivéve minden szempontból pozitív eredményeket hozott.
Az MLSZ a klubokkal szorosan együttműködve változatlan fegyelemmel, a játékosok és a szurkolók egészségére tekintettel folytatja a munkáját, és törekszik az eddigi pozitívumok megőrzésére.” – zárul a közlemény.
Forrás: MTI
Borítókép: Mezőkövesdi szurkolók a labdarúgó Magyar Kupa döntőjében játszott Budapest Honvéd – Mezőkövesd Zsóry FC mérkőzésen a Puskás Arénában 2020. június 3-án.