A magyar férfi kézilabda-válogatott nem játszhat az olimpiai selejtezőt érő hetedik helyért a német-dán közös rendezésű világbajnokságon, miután a középdöntő záró fordulójában Herningben 35-26-ra kikapott a norvég csapattól, így tizedikként zárt.
A válogatottnak még van elméleti esélye kijutni a 2020-as tokiói olimpiára
Elméletileg a 2-7. helyezettek vehetnek részt a jövő tavasszal sorra kerülő olimpiai selejtezőtornákon, de a tizediknek is marad esélye az indulásra, ha a vb legjobb kilenc csapatából Egyiptom megnyeri az Afrika-bajnokságot, Brazília a Pánamerikai bajnokságot, míg a német-francia-horvát-spanyol-dán-norvég-svéd hetesből az egyik Európa-bajnok lesz.
A magyarok Koppenhágában a csoportkört két győzelemmel, két döntetlennel és egy vereséggel, a középdöntőt pedig egy győzelemmel és két vereséggel zárták, így a herningi II. csoportban az ötödik helyet szerezték meg, mert Egyiptommal azonos pontszámmal, de rosszabb gólkülönbséggel végeztek.
A magyar válogatott annak ismeretében lépett pályára, hogy a győzelem és a döntetlen mellett a négygólos, vagy annál kisebb különbségű vereség, illetve legalább 25 lőtt gól esetén az ötgólos kudarc is elegendő számára a csoport negyedik helyének megszerzéséhez, ami az olimpiai selejtezőt érő hetedik helyezésért sorra kerülő szombati meccs miatt volt fontos.
Az előző világbajnokságon ezüstérmes norvégok Magnus Jöndal góljainak köszönhetően jól kezdtek, és a német játékvezetők is segítették őket, öt perc alatt három magyar játékost állítottak ki. A magyarok a következő világbajnokság házigazdájával, Egyiptommal futottak versenyt a csoport negyedik helyéért, a meccset pedig a helyszínen tekintette meg a Nemzetközi Kézilabda Szövetség elnöke, az egyiptomi Hasszan Musztafa is.
A 15. percben került először négygólos hátrányba a válogatott – ebben a támadások során elkövetett hibák is közrejátszottak -, ekkor Csoknyai István szövetségi kapitány időt kért. Csapatának ezt követően is akadtak gondjai – védekezésben és támadásban is -, és mivel a hajrában kétszer is a kapufát találták el a magyarok, a szünetben háromgólos hátrányban voltak.
Csoknyai: rengeteg indításgólt kaptunk
„Az első félidőben még megfelelő volt a játékunk elöl és hátul is, mérkőzésben voltunk, és nem kaptunk sok találatot indításból. A szünet után rengeteg indításgólt kaptunk a támadásbeli hibák miatt, a védekezés sem tudott megújulni, így sajnos nem tudtuk elérni célunkat” – nyilatkozta az edző.
A magyarok Koppenhágában a csoportkört két győzelemmel, két döntetlennel és egy vereséggel, a középdöntőt pedig egy győzelemmel és két vereséggel zárták, így a herningi II. csoportban az ötödik helyet szerezték meg, mert Egyiptommal azonos pontszámmal, de rosszabb gólkülönbséggel végeztek.
Már a második félidő negyedik percében ki kellett kérnie második idejét a magyar szakmai stábnak, mert az átvariált felállás ellenére a norvégok 4-0-s sorozatot produkáltak (20-14). A folytatásban az újabb időkérés és a kapuscsere sem segített, az ellenfél szinte tetszés szerint érte el góljait, és hatékonyan védekezett, így a meccs háromnegyedénél már tíz találattal jobban állt.
A hajrában némileg csökkent a különbség, de nem a szükséges mértékben, így a nemzeti csapat nem vehet részt az ötkarikás selejtezőért folyó szombati helyosztón, amit a hetedik helyért rendeznek.
A norvégok legeredményesebb játékosa Magnus Jöndal és Magnus Röd volt egyaránt hét góllal. A magyar kapusok közül Mikler Roland 34-ből hét, Székely Márton pedig hatból egy lövést védett. A két együttes harmincadik egymás elleni meccsén – 18 magyar siker és két döntetlen mellett – a tizedik norvég győzelem született.
A középdöntő-csoportok első és a második helyezettje az elődöntőbe jut, a harmadikok az ötödik helyért, a negyedikek pedig a hetedik helyért játszhatnak.
Borítókép: MTI / Illyés Tibor