A Ferencváros 100. alkalommal találkozik a bajnokságban a DVTK-val, az eddigi 99 mérkőzés mérlege a fővárosi csapat szempontjából 62 győzelem, 18 döntetlen, 19 vereség, 208 lőtt és 103 kapott gól.
A zöld-fehérek hazai veretlensége a bajnokságban lassan két éve tart:
a sorozat – a 2017. április 15-én, a Vasastól elszenvedett 2-1-es vereség után – 2017. április 29-én, a Mezőkövesd 3-1-es legyőzésével indult, azóta az FTC 23 meccset nyert meg pályaválasztóként, nyolcszor pedig döntetlent játszott.
Az előző fordulóban Szerhij Rebrov együttese 4-0-ra győzte le otthon a Puskás Akadémiát, míg a Diósgyőr Újpesten szaladt bele 5-0-s vereségbe.
A tabellán elfoglalt pozíció és a pontok alapján a címvédő fehérváriak is hasonló erősségű csapattal találkoznak, de
az utolsó előtti Kisvárda az utóbbi időben jó formában van, a legutóbbi hét bajnoki mérkőzéséből négyet megnyert, háromszor pedig döntetlent ért el.
Újpest – MTK
A harmadik helyen álló Újpest nyolcmérkőzéses veretlenségi szériával a háta mögött fogadja az MTK-t, amely az előző fordulóban egy másik fővárosi riválisától, a Budapest Honvédtól kikapott.
Haladás – Bp. Honvéd
A kiesés elkerüléséért folytatott harcban egyedül a sereghajtó Haladás helyzete tűnik kilátástannak, a szombathelyiek ezúttal a Honvéd vendégeként lépnek pályára az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.
Az M4 Sport az Újpest-MTK Budapest és a Ferencváros-Diósgyőr mérkőzést közvetíti élőben, a többi találkozó az m4sport.hu oldalon lesz látható. A Kossuth Rádióban a 17 órás mérkőzések hajrájáról adnak Körkapcsolást 18.30-tól, míg az m4sport.hu-n található linken 17 órától mindkét félidőről közvetítenek az online felületen. A 20.11-es Sportvilágban az FTC-DVTK összecsapást közvetítik.
OTP Bank Liga, 23. forduló
szombat:
Puskás Akadémia FC-Debreceni VSC 17.00
Újpest FC-MTK Budapest 17.00 (tv: M4 Sport)
Budapest Honvéd-Szombathelyi Haladás, Új Hidegkuti Nándor Stadion 17.00
MOL Vidi FC-Kisvárda Master Good 17.00
Mezőkövesd Zsóry FC-Paksi FC 17.00
Ferencváros-Diósgyőri VTK 19.30 (tv: M4 Sport)
A tabella:
1. Ferencváros 22 14 4 4 43-18 46 pont
2. MOL Vidi FC 22 12 4 6 35-22 40
3. Újpest FC 22 9 9 4 28-15 36
4. Budapest Honvéd 22 10 5 7 26-20 35
5. Debreceni VSC 22 9 7 6 28-25 34
6. MTK Budapest 22 9 3 10 33-34 30
7. Paksi FC 22 7 9 6 27-28 30
8. Mezőkövesd Zsóry FC 22 7 8 7 32-30 29
9. Puskás Akadémia 22 7 3 12 25-31 24
10. Diósgyőri VTK 22 6 6 10 23-37 24
11. Kisvárda Master Good 22 6 6 10 22-37 24
12. Szombathelyi Haladás 22 2 4 16 15-40 10
Borítókép: A gólszerző ferencvárosi Lasha Dvali (k) és csapattársai, Ivan Petryak (b) és Mikalai Shnevich (j) a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójában játszott Debreceni VSC – Ferencváros mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2019. február 16-án.