A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint a „szabadtéri rendezvény helyszínén való tartózkodás megengedett”, amennyiben a rendezvény szervezője biztosítja a járvány miatti óvintézkedéseket, ennek megfelelően az élvonalbeli futballbajnokság találkozóira is visszatérhetnek a szurkolók.
A 26. forduló nyitómérkőzésen a Kaposvár a Zalaegerszeget fogadja, a pénteken 20 órakor kezdődő találkozót ugyancsak nézők előtt rendezik, ám további részleteket nem közölt honlapján a vendéglátó somogyi klub.
Szombaton a Kisvárda az Újpestet, a DVTK a Mezőkövesdet, míg a Paks a MOL Fehérvárt látja vendégül.
A Kisvárda honlapján kiemelte:
a kormányrendelet értelmében minden negyedik székre ülhetnek majd szurkolók.
A klub első körben a bérleteseknek biztosít lehetőséget, ezt követően a még megmaradt ülőhelyek számának ismeretében ad újabb tájékoztatást.
„A DVTK természetesen megnyitja a stadion kapuit, mert mi rendelkezünk az ország egyik legjobb és legnagyobb szurkolótáborával”
– idézte a miskolci klub oldala Sántha Gergely elnököt. „A szabályok betartásával
több mint háromezer néző szoríthat a helyszínen, így biztosak lehetünk abban, hogy ilyen körülmények között is Diósgyőrben lesz a legjobb hangulat.”
A honlapon hozzátették: a bérletek érvényesek, ám a kötelező távolságtartás miatt nem mindenki szurkolhat a megszokott helyéről. A fennmaradó helyekre a jegyértékesítő rendszer kalibrálása után – várhatóan pénteken délelőtt – online lehet belépőjegyet vásárolni változatlan jegyárak mellett.
A Paks közleménye szerint csak online – a meccsjegy.mlsz.hu weboldalon – és csak Paksi FC-s szurkolói kártyával vásárolhatnak belépőket a korábbiakkal azonos áron, így
helyszíni jegyvásárlásra még a meccsnapon sem lesz lehetőség.
A bérleteseknek az eredetileg fenntartott B3-as és B5-ös szektorokat a B2-es és B6-os szektorokkal kibővítik, hogy az egészségügyi óvintézkedések ellenére is garantáltan szabad székhez juthassanak, valamint megjelölik az általuk elfoglalható székeket.
Vasárnap Honvéd-Debrecen és Puskás Akadémia-Ferencváros összecsapásokra kerül sor. A kispesti együttes bejelentése alapján az Új Hidegkuti Nándor Stadionban rendezett
hazai mérkőzéseiket a bérletesek tekinthetik meg, akik a beléptetésnél a bérletük felmutatásával léphetnek be a stadionba.
A mérkőzésen korlátozott számban vendégszurkolók is jelen lehetnek, a vendégszektorba érvényes belépőket a DVSC értékesíti. A bejáratnál minden érkezőnél lázat mérnek, illetve kötelező lesz a maszk viselése is. A beléptetőpontoknál, a büféknél és a mellékhelyiségeknél érintésmentes kézfertőtlenítőket helyeznek el, kérik ezek rendszeres és alapos használatát.
A felcsúti csapat weboldala arról számolt be, hogy
az éves bérlettel, illetve a 15+1 alkalmas bérlettel, valamint a felcsúti lakcímkártyával rendelkező szurkolóink léphetnek be a Pancho Arénába.
A belépőkhöz bérletük, illetve lakcímkártyájuk felmutatásával juthatnak hozzá a helyszínen a belépési pontokon – itt a kötelező másfél méteres védőtávolságot padlómatricákkal jelzik -, és kizárólag a jegyen feltüntetett ülőhelyet foglalhatják el.
A vendégszurkolók számára korlátozott számban biztosított jegyeket az FTC értékesíti.
Az OTP Bank Liga 26. fordulójának programja:
péntek:
Kaposvári Rákóczi FC-ZTE FC 20.00
szombat:
Kisvárda Master Good-Újpest FC 16.55
Diósgyőri VTK-Mezőkövesd Zsóry FC 19.00
Paksi FC-MOL Fehérvár FC 21.05
vasárnap:
Budapest Honvéd-Debreceni VSC, Új Hidegkuti Nándor Stadion 18.55
Puskás Akadémia FC-Ferencvárosi TC 21.05
Forrás: MTI