Hallgassa élőben!

Aranyérmes lett Rasovszky Kristóf 5 kilométeren

A szám Európa-bajnoka 53:22.1 perces idővel diadalmaskodott, míg Székelyi Dániel 53:34.4-gyel a hatodik lett.

Rasovszky Kristóf aranyérmet szerzett a nyíltvízi úszók 5 kilométeres versenyében a Koreai Köztársaságban zajló világbajnokság szombati napján.

A 22 éves Rasovszky történelmi sikert aratott, ugyanis ezzel megszerezte a szakág első magyar világbajnoki aranyát. Ezt megelőzően 1994-ben Rómában Kovács Rita 25 kilométeren ezüstöt szerzett, 2015-ben Kazanyban Olasz Anna is ezen a távon állhatott fel a dobogó második fokára, míg Gercsák Csaba 2011-ben Sanghajban lett harmadik ugyancsak a leghosszabb távú versenyszámban.

A győztes Rasovszky Kristóf a nyíltvízi úszók férfi 5 kilométeres versenyének eredményhirdetésén a 18. vizes világbajnokságon a dél-koreai Joszuban 2019. július 13-án.
Fotó: Kovács Tamás / MTI

A világbajnokság fő helyszínétől, Kvangdzsutól 130 kilométerre, bő másfél órás útra lévő Joszuban szemerkélő eső és 20 Celsius-fokos hőmérséklet fogadta a versenyzőket. Rasovszkyt a 60 fős mezőnyből a 9., Székelyit pedig a 19. helyen szólították.

Rasovszky – aki két éve Balatonfüreden hetedik volt ebben a számban – egyből az élmezőnyben indult el és az első ellenőrző pontnál holtversenyben haladt az élen egy orosszal. Az első kör végén, 1,7 kilométer úszás után a magyar vezetett, ahogy a táv felénél is, igaz, rendkívül szorosan tapadtak rá az üldözők. A második kör végén a Balatonfüreden a francia csapattal aranyérmes Logan Fontaine vezette a mezőnyt, Rasovszky – és egy tízfős boly – szorosan mögötte haladt.

Hétszáz méterrel a cél előtt Rasovszky ritmust váltott és négy másodpercre ellépett a mezőnytől, eközben pedig az addig a bolyban úszó Székelyi a második helyre jött fel.

Előbbi iramát nem tudták tartani a többiek és gyakorlatilag könnyű győzelmet aratott, míg a 24 éves Székelyi hatodiknak ért célba.

Eredmények

nyíltvízi úszás, férfiak, 5 km, világbajnok:

RASOVSZKY KRISTÓF 53:22.1 p
2. Logan Fontaine (Franciaország) 53:32.2
3. Eric Hedlin (Kanada) 53:32.4
…6. SZÉKELYI DÁNIEL 53:34.4

Forrás: MTI

történelem
A Közlekedési Múzeumba kerül Horthy Miklós egykori étkezőkocsija
intim titkok / 2 éve
Nők és a szex: miért tűnik el a vágy?
A szexuális vágy csökkenésében igen gyakran hormonális változások játszanak nagy szerepet, de nem csak ez lehet az oka annak, ha egy nőnek nem megy a szex.
Gyász
Mély fájdalommal tudatom, hogy édesanyám VÁMOS JÁNOSNÉ Klotz Irén 84 éves korában elhunyt. Temetése 2022. március 08-án, a 13 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy FÜGEDI ISTVÁN 71 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2022. március 8-án 14 órakor lesz a pécsi köztemetőben. Gyászoló szerettei
Fájdalommal tudatjuk, hogy HENGL ÁDÁM 89 éves korában elhunyt. Temetése 2022. március 7-én, hétfőn 15 órakor lesz a pécsváradi temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítástól szíveskedjenek eltekinteni. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TÜTTŐ JÁNOSNÉ Benkő Ilona 81. életévében elhunyt. Temetése 2022. február 23-án, a 12 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, anyósom, nagymamánk KOZÁK OTTÓNÉ Borbás Margit 2021. december 30-án, 88 éves korában elhunyt. Temetése 2022. február 21-én 12 órakor lesz a pécsi köztemető urnacsarnokából. Gyászoló lánya, veje, unokái
Fájó szívvel mondunk köszönetet minden kedves rokonnak, barátnak, főiskolai társaknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen férjemet, édesapámat, apósomat, testvéremet, nagyapánkat, dédnagyapámat, unokatestvérünket, sógoromat, keresztszülőnket VAJDA JÓZSEF okleveles üzemmérnököt utolsó útjára elkísérték, részvétükkel, koszorúkkal, virágokkal, fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy DR. KORONICS KÁROLY életének 79. évében elhunyt. Temetése 2022. február 14 én, a 14 órakor kezdődő szentmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik EMBER GYÖRGYNÉ temetésen részt vettek és gyászunkban osztoztak. Külön köszönetet mondunk a Memento Temetkezés dolgozóinak a lelkiismeretes munkájukért. Svegál és Ember család
Tudatjuk mindenkivel, aki ismerte és szerette ANDRICS JÓZSEFNÉ "Postás" Gizi néni január 30-án, a 78. születésnapján itt hagyta fáradt és beteg testét. Aki szeretne a családdal együtt búcsúzni tőle, várjuk február 11-én, pénteken 14 órakor a Geresdlaki temető ravatalozójánál. Arra kérünk mindenkit, ne hozzanak se virágot, se koszorút, mert hamvai nem ott lesznek elhelyezve, hanem majd Pécsváradon a temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett halottunk KRAMMER JÁNOS pécsváradi lakos, 74 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2021. november 30-án, kedden 15 órakor lesz a pécsváradi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyílvánítástól szíveskedjenek eltekinteni. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy SÁSDI GYULA 77 éves korában elhunyt. Temetése 2021. december 1-én a 13 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsudvardi temetőben. A gyászoló család
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy drága szerettünk VÁSÁRHELYI MIKLÓSNÉ életének 87. évében örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2021. december 2-án 13.30 órakor kezdődik a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DÁVODI JÁNOSNÉ Matola Mária életének 87. évében elhunyt. Temetése 2021. december 3-án 10.30 órakor lesz a tésenyi temetőben. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy LAKLIA JÁNOS kozármislenyi lakos 73 éves korában elhunyt. Temetése 2021. december 1-én a 10.30 órakor kezdődő gyászmise után 11 órakor lesz a kozármislenyi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család