Pannonhalma ezer szállal kötődik mind Szent Istvánhoz, mind a keresztény magyar államiság megteremtéséhez. Történelmi jelentőségét a bencés monostor 996-os megalapításával nyerte el, amelynek jogait Szent István 1002-ben kelt kiváltságlevele erősítette meg. Pannonhalma legfőbb látványossága a Pannonhalmi Főapátság, amely a Magyar Bencés Kongregáció központja. Az épületegyüttes a Bakony és a Kisalföld találkozásánál, a Szent Márton-hegyen fekszik. 1996-ban a világörökség részévé nyilvánították, 2004-ben pedig Magyar Örökség-díjban részesült.
A Tours-i Szent Márton tiszteletére emelt monostor a középkori Európa kultúrájának keleti hídfőállása lett, amelynek falai között Szent István király is rendszeresen megfordult. A ma is meglévő templomot Uros apát (1207-1243) építtette, Tolnai Máté apátsága (1500-1535) idején, 1514-ben vált főapátsággá.
Az épületben rengeteg látnivaló akad, monumentalitása pedig több, mint lenyűgöző.
A kihagyhatatlan látnivalók közé tartozik az altemplom, amely a főhajó két szélén nyíló kapukon át közelíthető meg. A nyugati falba mélyülve egy vörös márvánnyal burkolt, félkörös záródású ülőfülke látható, amely eredetileg apáti trónus lehetett, és amelyet a hagyomány Szent István székének tart. Érdekességként meg kell említeni, hogy az altemplomban található Habsburg Ottó szívurnája is.
Programok az ünnepi hosszú hétvégén
Augusztus 19-én Pannonhalma főterén a Szent István Napok keretén belül változatos programok, majd Geszti Best Of, tűzijáték és utcabál várja a látogatókat, augusztus 20-án pedig ünnepi szentmisén és terményáldáson vehetnek részt az érdeklődők a Kistemplomban.
Augusztus 20-án újra kinyit a Kézműves Udvar is. Emellett augusztus 20-án a Pannonhalmi Főapátság épületegyüttese 9:00-18:00 között ingyenesen látogatható, és egész nap programokkal várják a látogatókat. Este 20 órakor pedig Szent István király Imre herceghez írt intelmeit Mácsai Pál és Binder Károly tolmácsolásában hallgathatják meg az érdeklődők a Pannonhalmi Bencés Gimnázium dísztermében.
„Imádkozzál és dolgozzál!”
A pannonhalmi bencés közösség ma az „Ora et labora!” szellemében végzi a liturgiát, fogadja a lelkigyakorlatozókat, működteti a bentlakásos gimnáziumot, kulturális munkát végez, borászatot és gyógynövénykertet tart fenn.
Utóbbi története az apátság alapításáig nyúlik vissza, a szerzetesek nagy gonddal termesztették és gyűjtötték a gyógyításhoz szükséges növényeket. 1830-ban már mintegy 80, ma pedig több száz fa- és cserjefaj található az apátság arborétumában, de gazdag a terület énekesmadár-állománya is. Rendszeres oktató- és kutatómunka is folyik az arborétumban. Minden év augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján pedig megáldják a gyógynövényeket a hagyományok szerint.
A könyvtár a főapátság épületegyüttesének másik kiemelkedően fontos része. Az olvasás alapeleme volt a monostori életnek: a szerzetesek munkája megőrizte az első századok keresztény irodalmát és a görög-római kultúra alkotásait, valamint megteremtette Európa és hazánk kultúráját is. Egy oklevél szerint a 11. század végén 80 kötetet tartottak nyilván Pannonhalmán, 1786-ban már 4000 kötetet számlált a gyűjtemény. A mai könyvtár Engel Ferenc nevéhez fűződik, az 1820-as években ő tervezte és építette, majd Packh János bővítette. Az épület belső díszítésére egy bécsi mestert, Josef Kliebert kérték fel. Napjainkban körülbelül 400,000 kötet található a gyűjteményben.
Látnivalók a környéken
További látnivalók is vannak a Pannonhalmi Főapátság környezetében. 1896-ban a magyar honfoglalás ezredik évfordulójára hét millenniumi emlékművet emeltek Magyarországon. Az egyik Pannonhalmán található, amely jelenleg csak kívülről tekinthető meg. Az építményt eredetileg 26 méter magas, kettős héjú kupola fedte a magyar királyi korona ábrázolásával, de ezt később megromlott állapota miatt lebontották.
Érdemes betérni a Pannonhalmi Apátsági Múzeum és Galériába vagy felkeresni a Pannonhalmi Apátsági Pincészetet is. Ne hagyjuk ki a Pannonhalmi Lombkorona Tanösvényt se, amely a Pannonhalmi Tájvédelmi Körzet védett természeti területén belül található.
Ugyancsak érdekes látnivalókat kínál a Hefter Üveggaléria és Stúdió. Magyarország egyetlen olyan kiállítóhelye, ahol az üveghez kötődő művészeti ágak kerülnek reflektorfénybe. Hefter László Ferenczy-díjas üvegművész munkásságával, továbbá állandó és időszakos kiállítások keretein belül a legjobb magyar és külföldi művészek üvegszobrászati, üvegfestészeti és a társművészetekhez kapcsolódó alkotásaival ismerkedhetnek meg a látogatók.
Tématámogatás. Készült a Magyar Turisztikai Ügynökség megbízásából.