Hallgassa élőben!
Fotó: Kovács Tamás / MTI

Vizsgálják egy másik szállodahajó személyzetének felelősségét

A Viking Idun kapitányának és személyzetének felelősségét is vizsgálja a rendőrség a Hableány sétahajó májusi tragédiája kapcsán – közölte Pál Adrián, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese a nyomozás lezárásáról tartott keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

A sétahajónak ütköző Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitányát

vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetésének vétségével és 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztása bűntettével gyanúsították meg.

Előbbi 2-től 8 évig, utóbbi 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A Viking Sigyn után a helyszínre érkező másik szállodahajó vezetőjének és legénységének felelősségét segítségnyújtás elmulasztása miatt vizsgálják, de külön eljárásban a balesettől. Az ezredes hozzátette: ebben az ügyben nem gyanúsítottak meg egyelőre senkit.

Pál Adrián kérdésre válaszolva elmondta:

a Viking Sigyn esetében is vizsgálták a legénység felelősségét, de ezt csak a tragédia időpontjában egyértelműen a vezetőfülkében tartózkodó ukrán kapitány esetében állapították meg.

Szintén kérdésre közölte, rögtön a baleset után mintát vettek a gyanúsítottól, de sem alkoholt, sem más tudatmódosító szert nem mutattak ki a szervezetében. Azzal kapcsolatban, hogy mi a kapitány védekezése, az ezredes azt mondta: az ukrán férfi állítása szerint egész egyszerűen nem vette észre az előtte haladó sétahajót.

Kérdésre válaszolva kitért arra: irreleváns, hány matróz tartózkodott a Hableány fedélzetén a baleset pillanatában,

azt a szakértő teljesen kizárta, hogy a Hableány kapitánya hibázott volna.

Pál Adrián felidézte: a Hableány sétahajó 2019. május 29-én süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A sétahajón 35-en utaztak: 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét koreai turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták a hatóságok. Egy dél-koreai nő holttestét továbbra is a napi járőrszolgálat során keresik – közölte, kérdésre válaszolva megjegyezve: „naponta csökken az esély, hogy megtaláljuk”.

Az ezredes ugyancsak kérdésre válaszolva elmondta: búvárok átvizsgálták a szállodahajó alját és ott nem találtak áldozatot, ezért nem emelték ki a hajót. Ezt Magyarországon nem is tudták volna végrehajtani.

A nyomozás mindössze 135 napot vett igénybe, az ügy iratait október 10-én küldték meg a VI. és VII. kerületi ügyészségnek – közölte.

A helyszíni szemlék során 133 bűnjelet foglaltak le, amelyek – a Hableány hajótestén kívül – másfél köbméternyi mennyiséget tesznek ki. Összesen 230 embert hallgattak meg, 109 embert tanúként. Több mint 50 órán át tartott a helyszíni szemle, amelynek során 4292 fényképfelvétel készült. A nyomozás további adatait ismertetve Pál Adrián elmondta: 24 tolmácsot vettek igénybe, 9 nyelven.

Felidézte: bár a gyanúsítás során eleinte letartóztatásba került a szállodahajó kapitánya, a másodfokon eljáró bíróság bűnügyi felügyelet alá helyezte. Június 29-én azonban újabb adatok birtokában újabb bűncselekményekkel – segítségnyújtás elmulasztásával – gyanúsították meg a férfit, aki azóta letartóztatásban van.

Pál Adrián hangsúlyozta: az ügyben felállított nyomozócsoport mindent megtett annak érdekében, hogy begyűjtse a bizonyítékokat annak alátámasztására, hogy az ukrán kapitány hibázott. A nyomozás nem a sajtó és az ügyvédek szája íze szerint, hanem a büntetőeljárás szabályainak betartásával történt – szögezte le.

Borítókép: Pál Adrián, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese a Hableány sétahajó május végi balesetének ügyében folytatott, lezárult rendőrségi nyomozásról tartott nemzetközi sajtótájékoztatón a XIII. kerületi Rendőrségi Igazgatási Központban 2019. október 15-én

történelem
A Közlekedési Múzeumba kerül Horthy Miklós egykori étkezőkocsija
intim titkok / 2 éve
Nők és a szex: miért tűnik el a vágy?
A szexuális vágy csökkenésében igen gyakran hormonális változások játszanak nagy szerepet, de nem csak ez lehet az oka annak, ha egy nőnek nem megy a szex.
Gyász
Mély fájdalommal tudatom, hogy édesanyám VÁMOS JÁNOSNÉ Klotz Irén 84 éves korában elhunyt. Temetése 2022. március 08-án, a 13 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy FÜGEDI ISTVÁN 71 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2022. március 8-án 14 órakor lesz a pécsi köztemetőben. Gyászoló szerettei
Fájdalommal tudatjuk, hogy HENGL ÁDÁM 89 éves korában elhunyt. Temetése 2022. március 7-én, hétfőn 15 órakor lesz a pécsváradi temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítástól szíveskedjenek eltekinteni. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TÜTTŐ JÁNOSNÉ Benkő Ilona 81. életévében elhunyt. Temetése 2022. február 23-án, a 12 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, anyósom, nagymamánk KOZÁK OTTÓNÉ Borbás Margit 2021. december 30-án, 88 éves korában elhunyt. Temetése 2022. február 21-én 12 órakor lesz a pécsi köztemető urnacsarnokából. Gyászoló lánya, veje, unokái
Fájó szívvel mondunk köszönetet minden kedves rokonnak, barátnak, főiskolai társaknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen férjemet, édesapámat, apósomat, testvéremet, nagyapánkat, dédnagyapámat, unokatestvérünket, sógoromat, keresztszülőnket VAJDA JÓZSEF okleveles üzemmérnököt utolsó útjára elkísérték, részvétükkel, koszorúkkal, virágokkal, fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy DR. KORONICS KÁROLY életének 79. évében elhunyt. Temetése 2022. február 14 én, a 14 órakor kezdődő szentmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik EMBER GYÖRGYNÉ temetésen részt vettek és gyászunkban osztoztak. Külön köszönetet mondunk a Memento Temetkezés dolgozóinak a lelkiismeretes munkájukért. Svegál és Ember család
Tudatjuk mindenkivel, aki ismerte és szerette ANDRICS JÓZSEFNÉ "Postás" Gizi néni január 30-án, a 78. születésnapján itt hagyta fáradt és beteg testét. Aki szeretne a családdal együtt búcsúzni tőle, várjuk február 11-én, pénteken 14 órakor a Geresdlaki temető ravatalozójánál. Arra kérünk mindenkit, ne hozzanak se virágot, se koszorút, mert hamvai nem ott lesznek elhelyezve, hanem majd Pécsváradon a temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett halottunk KRAMMER JÁNOS pécsváradi lakos, 74 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2021. november 30-án, kedden 15 órakor lesz a pécsváradi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyílvánítástól szíveskedjenek eltekinteni. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy SÁSDI GYULA 77 éves korában elhunyt. Temetése 2021. december 1-én a 13 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsudvardi temetőben. A gyászoló család
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy drága szerettünk VÁSÁRHELYI MIKLÓSNÉ életének 87. évében örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2021. december 2-án 13.30 órakor kezdődik a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DÁVODI JÁNOSNÉ Matola Mária életének 87. évében elhunyt. Temetése 2021. december 3-án 10.30 órakor lesz a tésenyi temetőben. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy LAKLIA JÁNOS kozármislenyi lakos 73 éves korában elhunyt. Temetése 2021. december 1-én a 10.30 órakor kezdődő gyászmise után 11 órakor lesz a kozármislenyi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család