„A demokráciában természetes, hogy bizonyos dolgokban nem értünk egyet. Azonban a politikai ellenfelünket minden alap nélkül nácinak nevezni ezidáig csak a baloldal jól ismert eszköze volt konzervatív politikusok és pártok ellen. Annál nagyobb csalódás, ha egy kereszténydemokrata párt vezetője tesz ilyet” – közölte Deutsch Tamás, Hölvényi György és Hidvéghi Balázs, utalva arra, hogy a Fideszt és a KDNP-t is tagjai között tudó EPP vezetője nemrég a Der Spiegel német hírmagazinnak adott interjúban – a magyar járványellenes intézkedéseket bírálva – hasonlította Orbán Viktort Carl Schmitt német teoretikushoz, a náci ideológia kiszolgálójához.
„A történelem során sokszor láthattuk, hogy a politikusok a hatalmuk kiterjesztésére törvényeket használnak. Ez Németországban ismerős lehet. Biztos vagyok abban, hogy Carl Schmitt nagyon büszke lenne Orbán Viktorra” – mondta az interjúban a lengyel politikus.
A magyar képviselők tegnapi levelükben felháborítónak nevezték Donald Tusk szavait.
„Orbán Viktor soha semmi olyat nem tett vagy mondott, ami a párhuzamot indokolná”
– fejtették ki.
„Egy ilyen szégyenteljes kijelentés ráadásul a náci terror milliónyi áldozatának – zsidóknak és nem zsidóknak – az emlékét is meggyalázza. Sérti az áldozatok emlékét és sérti mai leszármazottaik érzékenységét is. Cinikus és erkölcsileg elfogadhatatlan” – tették hozzá, bocsánatkérést követelve Donald Tusktól.
A volt lengyel miniszterelnököt a wPolityce lengyel konzervatív hírportál szerkesztősége is bírálta tegnap. Magyar nyelven megfogalmazott üzenetükben tudatták: „Álláspontjával Donald Tusk egyedül van. A lengyel patrióták teljes mértékben értik Orbán Viktor miniszterelnök politikájának lényegét, és tudják, milyen nehéz feladat a kommunizmus, majd a posztkommunizmus és a gyermekded liberalizmus okozta károk után az ország újjáépítése”. Mint írják, a lengyel – magyar barátság mindkét nemzetnek fontos, aminek „Donald Tusk provokációi vagy a német sajtó beavatkozásai nem tudnak ártani”.
Borítókép: Donald Tusk