A volt református püspökkel az Erdélyi Napló készített részletes interjút.
Tőkés László három mandátumot töltött ki: először rögtön független, önálló jelöltként szerzett mandátumot, ezt becsüli a legtöbbre. Mint mondta, második mandátuma is sikeres volt, hiszen 2009-ben megvalósították az erdélyi magyarok összefogását, akkor ugyanis a magyarság 90%-a élt választási jogával. Harmadik mandátumát 2014-ben kezdte, ez a határok feletti nemzetegyesítés vonatkozásában emlékezetes.
Tőkés László főleg a kisebbség, a kereszténység, a kommunizmusellenesség, a kultúra és a külpolitika témáival foglalkozott részletesen, amelyek mindegyike sorskérdés az erdélyi magyarság számára.
A beszélgetésben kitért Európa problémáira is, így természetesen a migrációra is. Mint mondta:
Manapság a kontinens identitásáért kell megharcolnunk. Az egész Európát veszélyeztető iszlamizáció immár első számú kérdéssé vált. Sok helyen nagymértékben az iszlámmal vagy a kommunizmussal szemben kell érvényesíteniük vallási, emberjogi, közösségi és kisebbségi jogaikat.
Tőkés László azt is elmondta, milyen komoly szerepet vállalt abban, hogy a romániai posztkommunista rendszer ügyét és problémáit, a kelet-közép-európai országok csatlakozásának útjában álló visszahúzó kommunista örökség kérdését is megismertesse a világgal. Ezen kívül arról is beszélt, hogy az Európai Unióban kereszténységünk és szabadságjogaink forognak kockán.
Orbán Viktornak és a V4-nek kell védelmeznie az Európai Uniótól nemzeti szuverenitásunkat.
– tette hozzá.
Tőkés László szerint bár a hitéért ma már nem kínozzák meg az embert,
a nyugati vallásnélküliség Európában szinte nagyobb pusztítást végez, mint a kommunista vallásellenesség.
Tőkés László az interjúban eddigi pályáját összegezve azt nyilatkozta, Brüsszel után is vannak tervei.
Az embernek mindig ott kell betöltenie helyét, hivatását és szerepét, ahova Isten állította
-nyilatkozta,
Jelenleg is az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, az Erdélyi Magyar Néppárt védnöke. Ezeket a munkákat akkor sem hanyagolta egyébként el, amikor európai parlamenti képviselő volt, most azonban több ideje jut majd hazai feladataira.
A teljes interjú az Erdélyi Napló honlapján olvasható.
Borítókép: Tőkés László felszólal az Európai Parlament ülésén