Az esemény meglepetésvendége Schiffer András volt, aki azzal kezdte, hogy bár a pestisracok.hu-n és főként annak kommentszekciójában sokszor gyalázzák őt, mégis örömmel vesz részt a tüntetésen – számol be a Magyar Nemzet.
„Az nem a szerkesztőségek magánügye, hogy egy kattintással le lehet kapcsolni a portál YouTube csatornáját, és az sem világos, hogy hogyan lehet jogorvoslattal élni a döntéssel szemben” – idézte a lap Schiffer szavait.
A politikus a rendezvényen hozzátette:
„korábban azt hittük, hogy az internet lesz a sajtószabadság édenkertje, de nem így lett.”
Szerinte személytelen algoritmusokkal terelik a figyelmet, ők diktálják a politikai és a kulturális ízlést is.
„Az óriásvállalatokat nem lehet leváltani, kiszöknek a nemzetállamok keretei közül, fogyasztógépekké változtatják az embereket szerte a világon. Európának védelmet kell nyújtania a multik túlhatalmával szemben” – zárta sorait az LMP korábbi elnöke.
Szarvas Szilveszter a PS főszerkesztő-helyettese azt mondta, jó kezdeményezés volt a Google, amely nem arra jött létre, hogy mindenkit megfigyeljen.
„Feltételezhető, hogy 2022-ben be akarnak avatkozni a választásba, ezt nem hagyhatjuk. Üzenjük együtt a Facebooknak és a Google-nek, hogy eddig, és ne tovább!”
– közölte a Magyar Nemzet a főszerkesztő-helyettes gondolatait.
Huth Gergely főszerkesztő szerint a közszolgáltatók nem tehetik meg, hogy megválogassák az ügyfeleiket, a Google mégis ezt teszi. Közölte, a portál egy új, Google-mentes övezetet hoz létre saját oldalán.
A demonstrációról az Origo közvetített élőben:
Tüntetést tart a PestiSrácok.hu szerkesztősége a Google budapesti irodája előtt. ÉLŐ!
Közzétette: ORIGO – 2020. február 20., csütörtök
Ismert, a Google február elején előzetes értesítés nélkül végleg törölte a pestisracok.hu YouTube-csatornáját, eltüntetve ezzel a hírportál hét év alatt feltöltött mintegy hétszáz videóját. A multicég állásfoglalása szerint erre azért került sor, mert a PS megsértette a gyermekek ellen irányuló szexuális visszaélés ábrázolását tiltó irányelvüket a Videóra vették a kisgyermek megrontását című cikkében. Ebben a PS az ominózus bűncselekmény brutalitását kívánta alátámasztani a sérelmezett videórészlettel, amelyben mind a szereplőket, mind az intim testrészeket kitakarták. Az online lap munkatársai a birtokukba jutott felvételt az ORFK-nak is elküldték.
A PS rövidesen egy új platformot indított, amit a Google ugyancsak törölt, mondván: „A Pesti Srácok egy új csatorna létrehozásával megkerülte a csatorna megszüntetésére irányuló intézkedésünket.”
Emiatt Huth Gergely, a portál főszerkesztője a Hír TV-ben bejelentette, hogy tüntetést szerveznek a Google Magyarország óbudai székháza elé – emlékeztet az előzményekre a Magyar Nemzet.