Szijjártó Péter kérdésekre válaszolva hangsúlyozta, Magyarország közel-keleti érdeke, hogy el lehessen kerülni a jelenlegi helyzet eszkalálódását, még súlyosabb konfliktussá alakulását.
Kiemelte, az iraki Erbílben található magyar főkonzulátus négy munkatársa szintén jól van, és az ő biztonsági helyzetüket is folyamatosan elemzik.
A Bagdadba akkreditált magyar nagykövet jelenleg Magyarországon tartózkodik, mivel a magyar nagykövetség működésének helyet adó brit nagykövetség részéről azt a kérést kapták, hogy ne térjen vissza állomáshelyére – fejtette ki a tárcavezető.
Az EU-nak is lépnie kell
Szijjártó Péter közölte, pénteken Brüsszelben részt vesz az európai uniós külügyminiszterek rendkívüli ülésén, ahol arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy az Európai Uniónak is hozzá kell járulnia a helyzet eszkalálódásának megakadályozásához.
A Közel-Kelet és az Európai Unió biztonsága ugyanis szorosan összefügg
– tette hozzá.
A miniszter kitért arra is, Magyarország folyamatosan képviselteti magát a NATO brüsszeli központjában, ahol nagyköveti szinten tartanak egyeztetéseket, tájékoztatókat a kialakult helyzetről.
Szijjártó Péter aggodalomra okot adó fejleményként említette, hogy minden eddiginél távolabb került az iráni atomalkuként ismert nemzetközi nukleáris megállapodás.
A miniszter emlékeztetett,
az Országgyűlés döntése alapján legfeljebb 200 magyar katona teljesíthet szolgálatot Irakban,
nagyrészt az erbíli bázison az Iszlám Állam elleni globális koalíció keretében.
A honvédség megtette a szükséges lépéseket
Az éjszakai iráni rakétatámadás kapcsán szerda reggel a Honvédelmi minisztérium is kiadott egy közleményt, amelyben szintén az áll, hogy „a támadások következtében magyar katona nem sérült meg”, és hogy „a honvédek biztonsága érdekében a Magyar Honvédség megtette a szükséges intézkedéseket”.
Irán több mint egy tucat ballisztikus rakétát lőtt ki szerda hajnalban az amerikai erők által használt két iraki támaszpontra – az Ain al-Aszad bázis mellett támadást intéztek az iraki Kurdisztánban lévő erbíli támaszpontra is -, hogy megtorolja azt, hogy az amerikai Bagdadban meggyilkolták Kászim Szulejmáni tábornokot, a Forradalmi Gárdához tartozó al-Kudsz különleges egység parancsnokát.
A parlament decemberben hosszabbította meg 2021. december 31-ig a Magyar Honvédség részvételét 200 katonával az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni nemzetközi koalíciós műveletekben az Iraki Köztársaság területén. Magyarország az Egyesült Államok felkérésére 2015-ben csatlakozott a többnemzeti misszióhoz.
Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatót tart hivatalában 2020. január 8-án