Szájer József minden bizonnyal egy titkosszolgálati művelet áldozata – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Földi László. Az Információs Hivatal egykori műveleti igazgatója mindazonáltal úgy véli, a posztjáról távozó európai parlamenti képviselő végzetes hibát követett el, éppen akkor, amikor Magyarország élet-halál harcot vív Brüsszellel és a Soros-hálózattal.
Összehívják a nemzetbiztonsági bizottságot, mivel nem kizárt, hogy titkosszolgálati akció húzódott a Szájer-ügy mögött. A már nyilvánosságra került információk alapján ön, mint a hírszerzés egykori műveleti igazgatója, mit gondol a történtekről?
Azt valószínűsítem, hogy titkosszolgálati művelet áldozata lett a magyar politikus, aki mint célszemély nyilván maga is tett azért, hogy ilyen helyzetbe kerüljön. Ez Szájer József részéről végzetes hiba volt.
Konkrétan mik utalnak az akcióra?
A Covid jó alkalmat és megfelelő körülményeket teremtett a művelet kivitelezésére. A kijárási tilalom elrendelése után indulhatott be a gépezet. Innentől kezdve csupán rá kellett venni Szájer Józsefet arra, hogy vegyen részt az összejövetelen.
Ezt miképp kell elképzelni?
A magyar politikusról számomra teljesen nyilvánvalóan minden titkosszolgálat tudta, hogy a nemi identitását tekintve hová tartozik, milyen közösségeket látogat. Vélhetően egy hasonló körökben mozgó ismerőse – megbízást teljesítve – egyszerűen elhívta a buliba. Az összejövetelen a megengedett létszám felett jelentek meg, tehát a jogszabályok megsértése azonnal megvalósult. Mivel Szájer József megpróbált elmenekülni, és az utcán tartózkodott, már a kijárási tilalmat is megsértette.
Arra azért valószínűleg nem vették rá, hogy az ablakon távozzon.
Ez a részéről egy kétségbeesett próbálkozás lehetett. Ami azonban igencsak fontos, hogy az ügyben a drog is felbukkant. Ha elfogadjuk Szájer József állítását, amely szerint nem tudott a tablettákról, akkor a tiltott szereket valaki beletette a hátizsákjába. A műveletben részt vevők tehát biztosra mentek.
Ez így csupán spekuláció.
Persze, de aki ismeri a titkosszolgálatok működését, annak világosan kirajzolódik, hogy mi történt. Arról nem is beszélve, hogy ezt az elképzelést erősítik a további körülmények. Ilyen akcióra a politikának rá kellett bólintania. Hiszen, mint már említettem, Szájer nemi identitása hosszú évek óta minden titkosszolgálati szerv előtt ismert tény volt. Az akció időzítése, illetve az, ahogy a sajtóban kiszivárogtatták az ügy részleteit, számomra teljesen egyértelművé teszi a történteket.
Pontosan mire gondol?
A magyar–lengyel vétó miatt hatalmas az érdekellentét az unió egyes tagállamai között. Ez magyarázatot ad az időzítésre. A média pedig furcsa módon csupán Szájer József könnyed beazonosítását tette lehetővé. A bulin részt vevő diplomaták kiléte azonban homályban maradhat. A politikus lépre csalása egy igen komoly jelzés volt valahonnan, hogy vigyázat, sokat tudunk rólatok.
Szájer József zsarolható volt?
Mivel minden társszerv tudott róla, nem igazán. Nyugat-Európában a homoszexualitás inkább sikk, mint elítélendő dolog. De az adott körülmények között, a járvány miatt meghozott szigorítások miatt a politikus törvénysértéseket követett el, ami alkalmas volt a karaktergyilkosságra. Azt pedig ne felejtsük el, hogy Szájer József személyében az uniós területen legfelkészültebben mozgó politikusát veszítette el a Fidesz, ami hatalmas csapás a pártnak.
Nem gondolja, hogy egy ilyen bulin készült felvétellel sakkban lehet tartani valakit?
Ismétlem, nyugaton egy ilyen partin részt venni nem ügy, ott ezt senkinek nem róják fel.
A magyar hírszerzés, az Információs Hivatal (IH) felelőssé tehető az ügyben?
Aki leginkább felelőssé tehető, az maga Szájer József. Egy vezető európai parlamenti képviselő nem mehet szembe a törvényekkel, a hatályos intézkedésekkel. Arról a dolog természeténél fogva nem lehet tudni, hogy az IH-nak milyen információi voltak, illetve figyelmeztette-e bármire a politikust. Az viszont tény, hogy a jelenlegi kiélezett politikai viszonyok mellett a hírszerzésre hatalmas nyomás nehezedik, hiszen még akár a baráti társszervek is felléphetnek az ország érdekei ellen.
Mire számít, lesznek hasonló ügyek?
A törekvés meglesz újabb kényes ügyek kiteregetésére. Hatalmas kérdés, hogy milyen akták kerülnek le a polcokról, kiről, milyen információkat hoznak majd nyilvánosságra a sajtóban, de akár mindenféle impresszum nélküli blogokon vagy videómegosztókon. Ami az elmúlt tíz esztendőben történt, azt már nem lehet semmissé tenni, de az előttünk álló időszakot nagyon komolyan kell venni. Élet-halál harc zajlik Brüsszellel és a Soros-hálózattal. Olyan időszakot élünk, amikor nem lehet hibázni. Szájer József sikeres kiiktatásából pedig tanulni kell.