A spekuláns legutóbb pár héttel ezelőtti közleményében értekezett arról, hogy politikai feltételekhez kellene kötni az uniós források kifizetését; hogy ez miként működik a gyakorlatban, azt Magyarországon kellene először kipróbálni.
„A kormánypártok és a nemzeti kormány elutasítja, hogy Magyarország bevándorlóországgá váljon, ezt pedig Soros György nem tudja elfogadni ” – így reagált Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója Soros közleményének hírére még október elején, emlékeztet cikkében a Magyar Nemzet.
A jogállamisági feltételek mellett egyébként az EU migrációs paktumáról is állandó tárgyalás zajlik az EU-országok és az uniós intézmények között, tehát ez lehet a következő csatatér Budapest és Brüsszel között. Ismert,
Soros György és az általa támogatott civil szervezetek minél liberálisabb bevándorláspolitikát akarnak meghonosítani Európában, ám ez a magyar kormány számára elfogadhatatlan.
Nem mellesleg amiatt, hogy időközben a járvány sújtotta kontinens iszlamisták általi fenyegetettsége is folyamatosan növekszik. Az elmúlt hetekben Franciaországban több brutális, lefejezéses támadás is történt, hétfőn pedig Bécsben lövöldözött az Iszlám Állam katonája.
Az Orbán-kormány csak idén ősszel több alkalommal mondott nemet az Európai Parlament által szorgalmazott jogállamisági feltételrendszer kialakítására, illetve az Európai Bizottság újdonsült migrációs kvótaterveire.
Fidesz: szégyen, hogy Brüsszel a politikai zsarolással van elfoglalva
A Fidesz-KDNP egy csütörtöki közleményében is arra emlékeztetett:
Brüsszel ismét Soros megrendelését teljesíti, amikor az uniós források kifizetését politikai feltételekhez akarja kötni.
„Kezdettől nyilvánvaló, hogy ezt a jogállamisági mechanizmusnak nevezett eljárást valójában zsarolási és nyomásgyakorlási eszközként akarják bevetni Magyarország és mindazon országok ellen, amelyek nem akarják betelepíteni a migránsokat, megvédik a bevándorlástól a határaikat, a kultúrájukat és megvédik a nemzeti szuverenitásukat. Minden eszközt felhasználnak, hogy a nemzeti kormány helyett egy bevándorláspárti baloldali kormányt ültessenek hatalomba. Szégyen, hogy a koronavírus-járvány és az egymást érő iszlám terrortámadások közepette Brüsszel továbbra is a politikai zsarolással van elfoglalva ahelyett, hogy segítené a tagállamokat a védekezésben” – írták.