Bíró László, a baloldal jelöltje az október 11-i, Borsod megyei időközi parlamenti választáson
nem munkahelyeket teremtene, hanem tönkretenné azokat
– jelentette ki Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója tegnapi sajtótájékoztatóján, amelyen a politikus sajtóhírek alapján arról is beszámolt, hogy megtalálták Bíró strómanjait.
Kifejtette: az egész baloldal kezdettől fogva sumákol a jelöltjük viselt dolgaival kapcsolatban, és semmilyen érdemi választ nem kapnak a felmerülő kérdésekre.
„Azonban egyre több olyan ügy lát napvilágot, amelyek miatt indokolt lenne a baloldalnak válaszokat adnia” – mutatott rá Hollik, aki
példaként említette Bíró antiszemita és cigányellenes megnyilvánulásait, homályos, egyre botrányosabb cégügyeit, a munkavállalók bérének visszatartását, valamint a jobbikos politikus fegyverrel történő fenyegetőzését.
„Kedden ráadásul újabb súlyos dolgok láttak napvilágot, sajtóhírek szerint ugyanis megtalálták Bíró László strómanjait, akiknek segítségével bedöntötte a Hegyalja Mix Szociális Szövetkezetet, amelyik nem fizette ki az alkalmazottait, és amelynek évekig a politikus volt a vezetője” – mondta Hollik István a Magyar Nemzet beszámolója szerint.
Azzal összefüggésben, hogy a baloldali jelölt azt mondta, a céget egy szakértői csapatnak adta tovább, a kormánypárti politikus elmondta: ezalatt egy elhunyt alkoholistát és két olyan embert kell érteni, akik egy romos házba voltak bejelentve. Utóbbit alátámasztandó egy képet is felmutatott a lakhatásra alkalmatlan ingatlanról. „Ezek az emberek strómanok, akiknek az lett volna a feladatuk, hogy elvigyék a balhét Bíró László helyett” – hangsúlyozta Hollik István. A Pesti TV tegnap számolt be róla, hogy
a cég felügyelőbizottsági tagjainak egyike egy romos tápióbicskei, másikuk pedig egy hasonló állapotú nagykátai ingatlanba volt bejelentve.
A kommunikációs igazgató arra is emlékeztetett, hogy Bíró László annak ellenére nem fizette ki az általa vezetett szövetkezet dolgozóit, hogy az több mint ötvenmillió forint állami támogatást kapott, pont a munkahelyek megvédése érdekében. „Senki nem bízhat a baloldal jelöltjében, még egy céget sem tudott elvezetni, és a munkavállalókat nem fizette ki” – hangsúlyozta Hollik István, aki szerint
Bíró inkább eltüntette az ötvenmillió forinttal kitömött céget, hogy ne kelljen fizetni a dolgozóknak.
Mint mondta, ez is alátámasztja a megfélemlített és kisemmizett varrodai dolgozók korábbi beszámolóját, amelyek szerint Bíró László fegyverrel is megfenyegette őket.
Hollik István hangsúlyozta:
a jobbikos politikus mögött az a Gyurcsány Ferenc áll, aki korábban bezáratta a szerencsi cukorgyárat,
azt a vállalkozást, amely a körzetben több ezer embernek biztosított munkát és megélhetést.
A kommunikációs igazgató összegzése szerint a szerencsi munkahelyeket Bíró Lászlóra bízni olyan lenne, mintha a kecskére bíznák a káposztát. „A baloldal jelöltje nem munkahelyeket teremtene, hanem tönkretenné azokat, ahogy ezt tette az általa vezetett szociális szövetkezetnél” – figyelmeztetett.
Figyelemre méltó: úgy tűnik, hogy
még saját pártja sem bízik Bíró László kommunikációs képességeiben, mivel gyakorlatilag bújtatják a sajtó elől.
A különböző sajtótájékoztatókon – amelyeken egyebek mellett a zsidóellenes kijelentéseiről és üzleti ügyeiről is kérdezte Bírót a jobboldali média – szinte szóhoz sem hagyták jutni az övéi. Amint Bíró belefogott a magyarázkodásba, vagy egy női munkatársa, vagy pedig Jakab Péter pártelnök vette át tőle a szót.