Rekordot döntött Indiában az új fertőzöttek számának napi növekedése pénteken, az utóbbi 24 órában 6088 új esetet regisztráltak, miközben a hatóságok a koronavírus-járvány miatt bevezetett kijárási korlátozásokat enyhítik a többi között a belföldi légijáratok újraindításával.
A fertőzöttek száma 118 447-re gyarapodott az egészségügyi minisztérium szokásos reggeli sajtótájékoztatója szerint. A tárca közölte azt, is hogy az utóbbi egy napban újabb 148 életet követelt a pandémia, amivel a kórban elhunytak száma 3583-ra emelkedett.
Az esetszám legnagyobb napi növekedéseit – a csütörtöki 6088 előtt szerdán 5609, kedden pedig 5611 volt – a belföldi légijáratok hétfőre tervezett újraindítása előtt regisztrálták.
Indiában március 25-én vezettek be országos kijárási korlátozásokat. Míg az első két fázisban teljességgel betiltották az utazásokat és a nem szükséges gazdasági tevékenység folytatását, addig a harmadikban már fokozatosan enyhítettek a szigorításokon, és a mostani – hétfőn kezdődött és május 31-ig tartó – negyedik fázisban további lazításokat foganatosítanak.
A többi között engedélyezik az államok közötti személyforgalmat, illetve újraindítják a gazdasági tevékenységet is. Ugyanakkor az egyes állami kormányzatoknak kell saját hatáskörben dönteniük az enyhítések mértékéről karantén alá nem eső területeken.
Mahárástra a koronavírus-járvány által legsúlyosabban sújtott indiai állam, a pandémia helyi gócpontja több mint 40 ezer regisztrált fertőzöttel. A helyi hatóságok pénteken közölték, hogy a járványügyi veszélyhelyzetre tekintettek lefoglalták a magánklinikákban a fekvőhelyek 80 százalékát – közölte az NDTV indiai televízió. Az államban az utóbbi három napban naponta kétezernél is több új esetet regisztráltak.
Mahárástra állam székhelye, Mumbai India legfontosabb pénzügyi központja.