Hope Hicks tanácsadó együtt utazott Trumppal az elnöki különgépen a keddi elnökjelölti vitára Clevelandbe, majd szerdán egy kampánygyűlésre Minnesotába.
Az elnöki házaspár csütörtök éjjel karanténba vonult.
Személyes orvosuk a jelentésében azt írta, hogy a pár mindkét tagja a fertőzöttség ellenére jól van, és az elnök továbbra is el tudja látni feladatait.
„Együtt túljutunk ezen”
– írta a Twitter közösségi portálon a 74 éves elnök, akinek korosztálya a szakértők szerint a magasabb kockázatú csoportba tartozik.
Tonight, @FLOTUS and I tested positive for COVID-19. We will begin our quarantine and recovery process immediately. We will get through this TOGETHER!
— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) October 2, 2020
Melania Trump azt üzente, hogy férjével együtt mindketten jól vannak, és ő maga valamennyi előjegyzett programját lemondta.
Az amerikai elnök felesége arra kérte az embereket, hogy figyeljenek oda egymásra, és akkor együtt túl fognak jutni ezen a válságon.
Kayleigh McEnany, a Fehér Ház szóvivője a Twitteren azt írta, hogy „Amerika egységben áll”, és az egész ország ereje Trump elnökkel és a first lady-vel van.
Mike Pence alelnök a maga és felesége nevében gyors gyógyulást kívánt a Trump házaspárnak.
Trump elnököt és a fehér házi személyzet idősebb tagjait is rendszeresen tesztelték a koronavírusra már május óta, amikor a személyzet két tagja vírusos lett. Ennek ellenére sok egészségügyi szakértő szerint a járványügyi szabályok mindeddig nem voltak elég szigorúak a Fehér Házban, és
maga az elnök sem sokat törődött a legelemibb szabályokkal: kezet fogott azokkal, akikkel találkozott, nem viselt maszkot és nem ügyelt a távolságtartásra.
Kezdetben teszteltetni sem volt hajlandó magát.
Az utóbbi hetekben az elnökválasztási kampány miatt Donald Trump a korábbiaknál is többet utazott belföldön és sok ezer emberrel találkozott a kampányeseményeken, pedig közegészségügyi tisztségviselők óva intettek mindenkit attól, hogy tömegrendezvényen vegyen részt.
Az Egyesült Államokban, ahol november 3-án elnökválasztást tartanak, már 7,3 millióan fertőződtek meg a SARS-CoV-2 koronavírussal és csaknem 208 ezren haltak bele az általa okozott Covid–19 betegség szövődményeibe.
Korábban írtuk:
Donald Trump egyik közeli tanácsadójának, Hope Hicksnek pozitív lett a koronavírustesztje, ezért az amerikai elnök és felesége karanténba vonul, amíg nem érkeznek meg a teszteredményeik – jelentette a sajtó helyi idő szerint csütörtök éjszaka.
Hicks együtt utazott Trumppal az elnöki különgépen a keddi elnökjelölti vitára Clevelandbe, majd szerdán egy kampánygyűlésre Minnesotába.
„Hope Hicksnek, aki megállás nélkül és nagyon keményen dolgozott, pozitív lett a vírustesztje. Borzalmas! A first ladyvel várjuk teszteredményeinket. Addig is megkezdjük a karanténfolyamatot!”
– írta Trump a Twitteren.
Az elnök előzőleg arról számolt be, hogy legkésőbb péntekre meglesz a teszt eredménye, és elmondta, hogy ő és felesége is sok időt tölt a korábban a Fehér Ház kommunikációs igazgatójaként dolgozó Hicksszel.
Borítókép: A 2020. szeptember 29-én készített képen Donald Trump amerikai elnök és felesége, Melania Trump köszönti támogatóit a washingtoni Fehér Házban