2014. július 1. napját megelőzően egy kapuvári székhelyű kft. biztosította a Szarvas, Vasút u. 46-48. szám alatti telephelyen működő központi ügyelet ellátását. A vonatkozó jogszabály a központi ügyelet ellátásához egy orvos, egy ápoló és egy gépkocsivezető jelenlétét írta elő minimumfeltételként – írta meg a Beol.
A harmadrendű vádlott a kapuvári cég ügyvezetőjeként – annak tudatában, hogy az első- és a másodrendű vádlottak orvosi képzettséggel nem rendelkeznek – arra bírta rá a mentőápoló végzettséggel, általános ápoló és asszisztens szakképesítéssel rendelkező elsőrendű vádlottat, illetőleg a mentőtiszt szakképesítéssel rendelkező másodrendű vádlottat, hogy a szarvasi központi ügyeleten rendszeres jelleggel az orvosi gyakorlat körébe eső tevékenységet fejtsenek ki, amelyért fizetést fognak kapni.
Megállapodásuknak megfelelően az elsőrendű és a másodrendű vádlottak 2014. júniusában, illetőleg az elsőrendű vádlott 2014. július hónapjában is az ügyeleti napokon jogosulatlanul, orvos jelenléte nélkül,
önállóan végezték az orvosi ellátásra jelentkező betegek kezelését, így a pácienseket kikérdezték panaszaikról, felállították a diagnózist, majd meghatározták a terápiát is.
Az ellátáshoz kapcsolódóan
valótlan tartalmú ambuláns lapokat állítottak ki, illetőleg az orvosi ügyelet számítógépes programjában azt a valótlan tényt rögzítették, hogy az ellátást a valójában jelen nem lévő orvos végezte el;
tevékenységük során hamis orvosi bélyegzőt is használtak egyes ambuláns lapok és a receptek kiállításakor.
A Szarvasi Járási Ügyészség az elsőrendű és a másodrendű vádlottakkal szemben kuruzslás vétségén felül 23 rendbeli, illetőleg 7 rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat, míg a harmadrendű vádlottat két rendbeli felbujtóként elkövetett kuruzslás vétsége és 9 rendbeli felbujtóként elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt vonják felelősségre.
A járási ügyészség mindhárom vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabására tett indítványt. Az eljárás a Szarvasi Járásbíróság előtt folytatódik.