Trócsányi László segített megvédeni Magyarországot a migrációtól, és most ezt „dörgölik az orra alá” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, miután előző nap az Európai Parlament jogi bizottsága összeférhetetlenséget állapított meg Trócsányi László biztosi pozíciója, valamint a Nagy és Trócsányi ügyvédi iroda tevékenysége között.
A kormányfő úgy fogalmazott:
Trócsányi László korábbi igazságügyi miniszter nemzetközi tekintélyű jogtudós, tapasztalt diplomata, a legalkalmasabb ember arra, hogy az Európai Bizottság tagja legyen.
Ám „van neki egy bűne”, segített a kormánynak megvédeni Magyarországot a migrációtól.
Az ő segítségével alkották meg a jogszabályokat ahhoz, hogy senki se érkezhessen okmányok nélkül, szabálytalanul az ország területére – közölte a kormányfő.
„Ezt dörgölik most az orra alá, de nem szemből támadnak, hanem egy »sunyi oldalvágást« tettek, és nem a szakmai, hanem a jogi bizottságban szavaztak ellene, pártalapon” – mondta.
Közölte: csütörtökön beszélt Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság megválasztott elnökével, és abban maradt vele, hogy megvárják, amíg írásba adják a jogi bizottság véleményét, majd ismét konzultálnak.
„Van a zsebemben második, harmadik és negyedik megoldás is”
– tette hozzá Orbán Viktor arra a kérdésre, hogy mit lehet tenni, gondolkodni kell-e egy újabb jelöltön.
Múlt heti római látogatásáról – ahol részt vett egy jobboldali politikai találkozón – a miniszterelnök azt mondta: nagyszerű rendezvényen járt, otthon érezte magát, az esemény leginkább egy 2004-2005-ös polgári köri összejövetelre hasonlított, akkor voltak ilyen magasban Magyarországon is az ellenállás zászlói.
Az olasz belpolitikáról úgy fogalmazott: választás nélkül alakították át a kormányt, és
sok olasz úgy érzi, hogy azt az embert, Matteo Salvini addigi belügyminisztert távolították el a kabinetből, aki a biztonság garanciája volt Olaszországban, hiszen lezárta a kikötőket a migránsok előtt.
„Ezzel a fordulattal átmenetileg Magyarország is elveszített egy szövetségest a migráció elleni harcban” – jegyezte meg.
„És ahogy lenni szokott: ha baloldali kormány alakul, akkor rögtön megkezdődik a kikötők kinyitása, rögtön megérkeznek a migránsok, nem megállítják őket, hanem beszállítják”
– fejtette ki.
Giuseppe Conte olasz miniszterelnöknek a magyar kormánnyal szembeni bírálataira Orbán Viktor úgy reagált: van, amiben Magyarország tud segíteni és van amiben nem és nem is akar.
„Abban nem segítünk, hogy megnyissák a kikötőket, migránsokat szállítsanak be, és hogy szétosszák ezeket az embereket Európában”
– jelentette ki.
Ugyanakkor a határvédelemben – például rendőrök odaküldésével – tud segíteni Magyarország Olaszországnak,
és „ha kell, az olasz határszakasz bármely részét át tudjuk venni megőrzésre, állunk rendelkezésre” – közölte a miniszterelnök.
Hozzátette:
szétosztási kvótáról szó sem lehet, de „kiszállítási” kvótát támogat, Magyarország szívesen vállal ebben feladatot, még akkor is, ha nem az ő területén vannak a migránsok.
„Ez a segítség azonban láthatóan nem kell, mert a baloldal azért hozza be a migránsokat, hogy később állampolgárságot adjon nekik, ők pedig mindig a baloldalt fogják támogatni” – jegyezte meg.
A kormányfő szerint
egyetlen kontinens van a világon, Európa, amely „az öngyilkos hajlamainak engedve” nem védi a saját identitását.
„Közép-Európa azonban ezzel élesen szemben áll” – hangsúlyozta. Arról is beszélt, hogy
ma az EP-ben bevándorláspárti többség van, de a miniszterelnökök között nem ez a helyzet, és utóbbi erőviszonyra építi azokat a reményeit, hogy ismét sikerül visszaverni az elosztási kvótát.
„Az EP éppen azért akar »kilőni« egy-egy biztosjelöltet, mert ha azok bekerülnek az Európai Bizottságba, az a testület is jobban fog hasonlítani az Európai Tanácsra, mint a parlamentre” – tette hozzá.
A héten Máltán született német, francia, olasz és máltai kvótamegállapodást úgy kommentálta:
azok az országok, amelyek Máltán kvótát követeltek, még az általuk korábban vállaltakat sem teljesítették.
Kvótaügyben a kormányfő kizártnak nevezte, hogy még egyszer sikerüljön miniszteri szinten „kicselezni”, „kültelki trükkel” átverni a miniszterelnököket.
A hétvégi osztrák választásról azt mondta: reméli, hétfőn már eggyel többen lesznek az európai porondon, akik ellenzik a bevándorlást.
A Fidesz vasárnapi tisztújító kongresszusáról a pártelnök-miniszterelnök úgy nyilatkozott:
„tudatában kell lenni annak, hogy nagy feladat és nagy tény, hogy még talpon vagyunk”.
„A kongresszust a jövőért viselt felelősség tudatában kell megtartani” – hangoztatta.
Az interjúban az októberi önkormányzati választás is szóba került, azon belül az a kiszivárgott hangfelvétel, amelyen Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt, zuglói polgármester MSZP-s fenyegetésről is beszél. Orbán Viktor erre úgy reagált: Karácsony Gergely „csetlik-botlik, lassan megsajnálom, olyan lehetetlen helyzetekbe sodorja magát”. De reméli, az emberek Budapesten és máshol is alkalmas jelölteket választanak majd.
Az Electrolux jászberényi gyárát érintő leépítésről a kormányfő azt mondta: amikor kiderült a hír, azonnal Jászberénybe küldte két miniszterét, hogy mindenkivel tárgyaljanak, mert ha szükséges, a kormány segíteni fog, hogy senki ne maradjon munka nélkül.
A teljes interjút itt meghallgathatja: