„Újabb jó hír a román-magyar határnál élőknek. Tegnap sikerre vezettek a kétoldalú határrendészeti egyeztetések, így reggel 6 órától újabb – immáron a tizenegyedik – átkelőhely nyílik újra Románia és Magyarország határán, ezúttal Nyírábrány és Érmihályfalva között” – írta közösségi oldalán Szijjártó Péter.
„Az átkelőt a két ország állampolgárai használhatják a kishatárforgalom szabályai szerint. Tasó László képviselőtársam kitartó lobbizásának köszönhetően a környékben élőknek ezentúl nem kell hosszú kerülőt tenniük, ha át akarnak menni a határ túloldalára” – tette hozzá a külügyminiszter.
Csütörtök reggel 6 órától a magyar-román határ valamennyi átkelője megnyílik
– közölte a rendőrség.
A tranzitlehetőségek bővültek a személyautókkal, autóbuszokkal és a kisbuszokkal szállított azon román állampolgárok részére, akik Budapestről repülővel utaznak tovább, vagy Magyarországra érkezik a repülőgépük, és hazautazási céllal közlekednek.
Kitértek arra is, hogy az e célból érkező gépkocsivezetők és utasaik a beutazás során mentesülnek a hatósági házi karantén elrendelése alól. Utazásuk során, Magyarország területén csak az elengedhetetlenül szükséges alkalommal, a kijelölt üzemanyagtöltő állomáson és pihenőhelyen állhatnak meg.
A Liszt Ferenc repülőtérre utasokat szállító gépkocsivezetőnek 24 órán belül a belépés helye szerinti határátkelőhelyen, a tranzitáló autóbuszokkal utazóknak az utazáshoz szükséges legrövidebb időn belül a kijelölt útvonalon el kell hagynia Magyarország területét.
A tranzitutasok beléptetésének feltétele, hogy alávetik magukat egészségügyi vizsgálatnak, koronavírus-fertőzés gyanúja nem állapítható meg, valamint rendelkeznek a schengeni határellenőrzési kódexben előírt beutazási és továbbutazási feltételekkel.
Az autóbusz, illetve kisbusz vezetője hitelt érdemlően igazolja menetlevéllel a repülőtérre történő szállítás tényét, a szállított utasok hitelt érdemlően igazolják, hogy rendelkeznek érvényes repülőjeggyel, továbbá azt, hogy a célországba történő belépésük biztosított – áll a rendőrségi közleményben.