Hallgassa élőben!

Menesztették a Szeviép-botrányban érintett Szegedi Törvényszék elnökét

Azonnali hatállyal visszavonta Tárkány-Szűcs Babett megbízását az Országos Bírósági Hivatal elnöke. A menesztés összefügg a Szeviép-ügyben korábban meghozott felmentő ítélettel. Közben már három, Szegedi Törvényszéken dolgozó bíró ellen folyik fegyelmi vizsgálat.

Újabb bíró ellen indított fegyelmi eljárást az Országos Bírósági Hivatal (OBH) a Szeviép-ügy kapcsán. Senyei György, a hivatal elnöke még január 13-án rendelt el vizsgálatot a Szegedi Törvényszék elnökének igazgatási tevékenységéről. Ennek lett most vége, és az egyik eredménye az újabb fegyelmi vizsgálat – számolt be a Délmagyar az OBH közleménye nyomán.

Azonnali hatállyal

A mostanival együtt már három törvényszéki bíró tevékenységét vizsgálják, az elnök, Tárkány-Szűcs Babett megbízatását pedig azonnali hatállyal visszavonták.

Az OBH azt is közölte, hogy az egyik vizsgálatot felfüggesztették, amíg be nem fejeződik a Szeviép-ügyben a harmadfokú büntetőeljárás, ami jelenleg is tart a Pécsi Ítélőtáblán. A bírók felelősségéről a szolgálati bíróság dönthet, és a törvény szerint a vizsgálatot a nyilvánosság kizárásával kell megtartani.

A befejezett belső vizsgálati jelentést az OBH elnöke megküldte a Legfőbb Ügyészségnek, ahonnan ugyancsak közleményben reagáltak a fejleményekre.

Adminisztratív szabálytalanságok

Azt írták, hogy az ügyészség vizsgálata szerint a Szeviép-ügyben a Szegedi Törvényszék bíráinál a fegyelmi felelősségen kívül más nem állapítható meg, azaz bűncselekmény nem történt. Voltak viszont adminisztratív, igazgatási szabálytalanságok, többek között az ügyek elosztásában és a bírói tanács összetételében.

Ismert, hogy nem bűncselekmény, hanem bizonyíték hiányában mentette fel másodfokon a Szegedi Törvényszék a Szeviép-ügy három vádlottját. A három férfi volt a vezetője a milliárdos forgalmat lebonyolító gazdasági társaságnak. A cég 2009 elejére került nehéz helyzetbe, és április 18-án fizetésképtelenné vált, júniusban pedig csődeljárás indult ellene. A hitelezők között nem jött létre csődegyezség, ezért a bíróság 2010 augusztusában elrendelte a társaság felszámolását – fogalmaz a Délmagyar.

Milliárdos igények

A felszámolási eljárásban 6,5 milliárd forint hitelezői igényt vettek nyilvántartásba.

Az elsőfokon eljáró Szegedi Járásbíróság még úgy döntött, hogy börtönbe kell vonulniuk jelentős mértékű tényleges vagyoncsökkenést eredményező csődbűntett miatt. Az elsőrendű vádlottat öt év két hónap fogház, a másodrendű vádlottat hat év börtön, a harmadrendű vádlottat pedig öt év két hónap börtönbüntetésre ítélték.

A hatóságok szerint a vádlottak az igazgatóság tagjaként 2007-től rendszeresen és nagy összegben nyújtottak kölcsönöket a Szeviép tulajdonában álló, de önállóan gazdálkodó leányvállalatoknak, valamint néhány esetben magánszemélyeknek is. Akkor is folytatták ezt a gyakorlatot, amikor már az anyacégnek is fizetési problémái voltak. A vádirat szerint a kölcsönök hozzájárultak a csődhöz és 1 milliárd 450 millió forinttal csökkentették a Szeviép vagyonát.

Az ítélet után

A legalábbis meglepő másodfokú ítélet után a Pestisrácok nevű hírportál indított egy cikksorozatot, amelyben a felmentő ítéletet meghozó bírói tanáccsal kapcsolatban tárt fel összeférhetetlenségre utaló bizonyítékokat.

Kiderült például, hogy komoly pénzeket kapott Szegedtől a Szeviép-vezéreket felmentő ítéletet hozó bírói tanács egyik tagjának családi cége. A bírónő és férje tulajdonosai egy cégnek, amelyik konzorciumban dolgozott Szeged egyik városrészének fejlesztésén.

Ezzel kapcsolatban a bírák jogállásáról szóló törvény szó szerint így fogalmaz: „Bíró nem lehet gazdasági társaság, kooperációs társaság, szövetkezet vezető tisztségviselője vagy személyes közreműködésre kötelezett tagja, gazdasági társaság, kooperációs társaság, szövetkezet felügyelő bizottságának tagja, gazdasági társaság, kooperációs társaság korlátlanul felelős tagja, valamint egyéni cég tagja, továbbá gazdasági-vállalkozási tevékenységet is végző civil szervezet vezető tisztségviselője.” Azaz tevőlegesen nem vehet részt a cég működésében.

Olcsón vett lakás

Később pedig az derült ki, hogy mélyen a piaci ár alatt jutott egy 100 négyzetméteres belvárosi luxuslakáshoz a Szeviép-ügy vádlottainak felmentésről döntő tanács tanácsvezető bírája. Ráadásul a bírónő néhány nap alatt túl is adott az ingatlanon.

Az ügyek elosztásával kapcsolatban pedig arra derült fény, hogy az igazgatási feladatok ellátásával megbízott törvényszéki bíró is jogosult ügykiosztásra. Ő pedig nem más, mint a Szeviép-ügy egy vádlottját képviselő ügyvéd párja.

történelem
A Közlekedési Múzeumba kerül Horthy Miklós egykori étkezőkocsija
intim titkok / 2 éve
Nők és a szex: miért tűnik el a vágy?
A szexuális vágy csökkenésében igen gyakran hormonális változások játszanak nagy szerepet, de nem csak ez lehet az oka annak, ha egy nőnek nem megy a szex.
Gyász
Mély fájdalommal tudatom, hogy édesanyám VÁMOS JÁNOSNÉ Klotz Irén 84 éves korában elhunyt. Temetése 2022. március 08-án, a 13 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy FÜGEDI ISTVÁN 71 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2022. március 8-án 14 órakor lesz a pécsi köztemetőben. Gyászoló szerettei
Fájdalommal tudatjuk, hogy HENGL ÁDÁM 89 éves korában elhunyt. Temetése 2022. március 7-én, hétfőn 15 órakor lesz a pécsváradi temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítástól szíveskedjenek eltekinteni. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TÜTTŐ JÁNOSNÉ Benkő Ilona 81. életévében elhunyt. Temetése 2022. február 23-án, a 12 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, anyósom, nagymamánk KOZÁK OTTÓNÉ Borbás Margit 2021. december 30-án, 88 éves korában elhunyt. Temetése 2022. február 21-én 12 órakor lesz a pécsi köztemető urnacsarnokából. Gyászoló lánya, veje, unokái
Fájó szívvel mondunk köszönetet minden kedves rokonnak, barátnak, főiskolai társaknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen férjemet, édesapámat, apósomat, testvéremet, nagyapánkat, dédnagyapámat, unokatestvérünket, sógoromat, keresztszülőnket VAJDA JÓZSEF okleveles üzemmérnököt utolsó útjára elkísérték, részvétükkel, koszorúkkal, virágokkal, fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy DR. KORONICS KÁROLY életének 79. évében elhunyt. Temetése 2022. február 14 én, a 14 órakor kezdődő szentmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik EMBER GYÖRGYNÉ temetésen részt vettek és gyászunkban osztoztak. Külön köszönetet mondunk a Memento Temetkezés dolgozóinak a lelkiismeretes munkájukért. Svegál és Ember család
Tudatjuk mindenkivel, aki ismerte és szerette ANDRICS JÓZSEFNÉ "Postás" Gizi néni január 30-án, a 78. születésnapján itt hagyta fáradt és beteg testét. Aki szeretne a családdal együtt búcsúzni tőle, várjuk február 11-én, pénteken 14 órakor a Geresdlaki temető ravatalozójánál. Arra kérünk mindenkit, ne hozzanak se virágot, se koszorút, mert hamvai nem ott lesznek elhelyezve, hanem majd Pécsváradon a temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett halottunk KRAMMER JÁNOS pécsváradi lakos, 74 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2021. november 30-án, kedden 15 órakor lesz a pécsváradi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyílvánítástól szíveskedjenek eltekinteni. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy SÁSDI GYULA 77 éves korában elhunyt. Temetése 2021. december 1-én a 13 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsudvardi temetőben. A gyászoló család
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy drága szerettünk VÁSÁRHELYI MIKLÓSNÉ életének 87. évében örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2021. december 2-án 13.30 órakor kezdődik a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DÁVODI JÁNOSNÉ Matola Mária életének 87. évében elhunyt. Temetése 2021. december 3-án 10.30 órakor lesz a tésenyi temetőben. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy LAKLIA JÁNOS kozármislenyi lakos 73 éves korában elhunyt. Temetése 2021. december 1-én a 10.30 órakor kezdődő gyászmise után 11 órakor lesz a kozármislenyi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család