Hallgassa élőben!
Fotó: MTI/AP

Megölték az Iszlám Állam vezetőjét

Donald Trump amerikai elnök vasárnap reggel a Fehér Házból közvetített beszédében hivatalosan is bejelentette Abu Bakr al-Bagdadinak, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetőjének a megölését, az akciót Szíria északnyugati részén hajtották végre az amerikai erők vasárnapra virradóra.

Donald Trump hivatalosan bejelentette Abu Bakr al-Bagdadinak, az Iszlám Állam terrorszervezet vezetőjének a megölését

„Abu Bakr al-Bagdadi halott” – hangoztatta az amerikai elnök. A terroristavezér likvidálását Trump az amerikai kormányzat első számú nemzetbiztonsági céljának nevezte.

„Úgy halt meg, mint egy kutya, egy gyáva ember”, aki menekülés közben egy alagútban felrobbantotta magát és megölt három gyermeket is

– fogalmazott Trump.

Leszögezte: az amerikai katonák nagyszerű munkát végeztek, egyetlen amerikai sem sebesült meg. Al-Bagdadi földi maradványait az amerikaiak a hírszerzés birtokában lévő DNS-minták alapján a helyszínen 15 percen belül azonosították.

Elmondta: al-Bagdadi számos társát is megölték. Az épületben 11 gyermek is volt, őket épségben kimentették. Az al-Bagdadi társaságában lévő két nőt – akik információk szerint a feleségei voltak – szintén holtan találták.

Az amerikai elnök közölte: rendkívül értékes dokumentumokat találtak az épületben az Iszlám Állam további terveiről, terrorakcióinak előkészítéséről.

Harcolunk az Iszlám Állam és más terrorszervezetek teljes megsemmisítéséig – erősítette meg az Egyesült Államok elnöke, és utalt arra, hogy néhány héttel ezelőtt Oszama bin Laden volt terroristavezér fiát, az al-Kaida terrorszervezet irányítását átvett Hamza bin Ladent is megölték.

Donald Trump elmondta: az amerikai különleges egységek nyolc helikopterrel támadtak, előzetesen elaknásították az épület környékét, ahol al-Bagdadi tartózkodott. Az amerikai kommandósokat fegyverropogással „fogadták” az épületben. Az egész akció nem tartott tovább másfél-két óránál.

Az amerikai elnök köszönetet mondott az irakiaknak, a kurdoknak, a törököknek és az oroszoknak és – ahogyan fogalmazott – „bizonyos mértékig” a szíriaiaknak is az akcióhoz nyújtott hírszerzési és információs segítségükért. Külön megemlítette, hogy Oroszország megnyitotta a légterét az amerikaiak számára.

Kérdésekre válaszolva Trump nem kívánta megjelölni, hogy pontosan hol hajtották végre az akciót.

A rajtaütés washingtoni idő szerint vasárnapra virradóra történt. „Ez nagyszerű éjszaka volt az Egyesült Államok és az egész világ számára” – hangoztatta Trump, aki a Fehér Házból követte az eseményeket, Mike Pence alelnökkel, Mike Pompeo külügyminiszterrel, Mark Esper védelmi miniszterrel és a vezérkari főnökök egyesített bizottságának tagjaival együtt.

„Előzetesen nagyon kevesen, nagyon szűk körben tudtak az akcióról” – tájékoztatta a meghívott újságírókat az elnök. Kifejtette: az Egyesült Államok pár héttel ezelőtt szerzett tudomást al-Bagdadi hollétéről. „Állandóan mozgásban volt.” A rajtaütést három nappal ezelőtt tervezték el – tette hozzá.

Kérdésre válaszolva Donald Trump megerősítette: nem vizsgálja felül az amerikai csapatok Szíriából való kivonásának a tervét.

Moszkva kételkedik

Nincs hitelt érdemlő információja az orosz védelmi minisztériumnak arról, hogy az Egyesült Államok különleges művelettel megölte Abu Bakr al-Bagdadit, az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet vezetőjét – közölte Igor Konasenkov, a tárca szóvivője.

Oroszország védelmi minisztériuma nem rendelkezik hiteles információval arról, hogy amerikai katonák Idlíb (tartomány) feszültségcsökkentési övezetének Törökország által ellenőrzött részében műveletet hajtottak végre az Iszlám Állam volt vezetője, Abu-Bakr al-Bagdadi újabb >megsemmisítésére<.„

Konasenkov vezérőrnagy szerint minél több ország jelenti be, hogy részt vett az amerikai műveletben, annál több az ellentmondás a részletek között, ”ami megalapozott kérdéseket és kételyeket vet fel annak valódiságával, mi több, a sikerével kapcsolatban„.

A moszkvai katonai tárca közölte, hogy október 26-án és az elmúlt napokban Idlíbben az Egyesült Államok és az általa vezetett koalíció részéről egyetlen légi csapást sem rögzítettek.

”Nem tudunk semmilyen állítólagos hozzájárulásunkról ahhoz, hogy az amerikai légierő az adott művelet során átrepüljön az idlíbi feszültségcsökkentési övezet légterén„ – hangoztatta a tábornok.

A nap folyamán Washingtonban Donald Trump amerikai elnök Bagdadi megölésének bejelentésekor köszönetet mondott az irakiaknak, a kurdoknak, a törököknek és az oroszoknak és – ahogyan fogalmazott – ”bizonyos mértékig„ a szíriaiaknak is az akcióhoz nyújtott hírszerzési és információs segítségükért.

Külön megemlítette, hogy Oroszország ”kiválóan cselekedett„, amikor megnyitotta a légteret az amerikaiak előtt.

Konsztantyin Koszacsov, az orosz parlamenti felsőház külügyi bizottságának elnöke az al-Bagdadi likvidálásáról szóló bejelentéssel kapcsolatban azt hangoztatta, hogy a nemzetközi terrorizmus meggyöngülésének minden tényét csak üdvözölni lehet, hozzátette ugyanakkor, hogy a jelenséggel szemben sikeresen fellépni csakis csapatmunkában lehet.

Borítókép: Az al-Furkán hírportálon 2019. április 29-én közreadott videofelvételről készített képen Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet vezetője üzenetet intéz támogatóihoz

történelem
A Közlekedési Múzeumba kerül Horthy Miklós egykori étkezőkocsija
intim titkok / 2 éve
Nők és a szex: miért tűnik el a vágy?
A szexuális vágy csökkenésében igen gyakran hormonális változások játszanak nagy szerepet, de nem csak ez lehet az oka annak, ha egy nőnek nem megy a szex.
Gyász
Mély fájdalommal tudatom, hogy édesanyám VÁMOS JÁNOSNÉ Klotz Irén 84 éves korában elhunyt. Temetése 2022. március 08-án, a 13 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy FÜGEDI ISTVÁN 71 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2022. március 8-án 14 órakor lesz a pécsi köztemetőben. Gyászoló szerettei
Fájdalommal tudatjuk, hogy HENGL ÁDÁM 89 éves korában elhunyt. Temetése 2022. március 7-én, hétfőn 15 órakor lesz a pécsváradi temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítástól szíveskedjenek eltekinteni. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TÜTTŐ JÁNOSNÉ Benkő Ilona 81. életévében elhunyt. Temetése 2022. február 23-án, a 12 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, anyósom, nagymamánk KOZÁK OTTÓNÉ Borbás Margit 2021. december 30-án, 88 éves korában elhunyt. Temetése 2022. február 21-én 12 órakor lesz a pécsi köztemető urnacsarnokából. Gyászoló lánya, veje, unokái
Fájó szívvel mondunk köszönetet minden kedves rokonnak, barátnak, főiskolai társaknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen férjemet, édesapámat, apósomat, testvéremet, nagyapánkat, dédnagyapámat, unokatestvérünket, sógoromat, keresztszülőnket VAJDA JÓZSEF okleveles üzemmérnököt utolsó útjára elkísérték, részvétükkel, koszorúkkal, virágokkal, fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy DR. KORONICS KÁROLY életének 79. évében elhunyt. Temetése 2022. február 14 én, a 14 órakor kezdődő szentmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik EMBER GYÖRGYNÉ temetésen részt vettek és gyászunkban osztoztak. Külön köszönetet mondunk a Memento Temetkezés dolgozóinak a lelkiismeretes munkájukért. Svegál és Ember család
Tudatjuk mindenkivel, aki ismerte és szerette ANDRICS JÓZSEFNÉ "Postás" Gizi néni január 30-án, a 78. születésnapján itt hagyta fáradt és beteg testét. Aki szeretne a családdal együtt búcsúzni tőle, várjuk február 11-én, pénteken 14 órakor a Geresdlaki temető ravatalozójánál. Arra kérünk mindenkit, ne hozzanak se virágot, se koszorút, mert hamvai nem ott lesznek elhelyezve, hanem majd Pécsváradon a temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett halottunk KRAMMER JÁNOS pécsváradi lakos, 74 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2021. november 30-án, kedden 15 órakor lesz a pécsváradi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyílvánítástól szíveskedjenek eltekinteni. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy SÁSDI GYULA 77 éves korában elhunyt. Temetése 2021. december 1-én a 13 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsudvardi temetőben. A gyászoló család
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy drága szerettünk VÁSÁRHELYI MIKLÓSNÉ életének 87. évében örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2021. december 2-án 13.30 órakor kezdődik a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DÁVODI JÁNOSNÉ Matola Mária életének 87. évében elhunyt. Temetése 2021. december 3-án 10.30 órakor lesz a tésenyi temetőben. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy LAKLIA JÁNOS kozármislenyi lakos 73 éves korában elhunyt. Temetése 2021. december 1-én a 10.30 órakor kezdődő gyászmise után 11 órakor lesz a kozármislenyi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család