A francia kormányfő beszédét azzal kezdte, hogy hangsúlyozta, a vírus terjedésének megfékezése érdekében szigorúan be kell tartani a kijárási korlátozást, amely még akár hetekig is eltarthat, mivel a védőintézkedések eredményessége csak idővel fog érződni, majd megköszönte az egészségügyi dolgozók áldozatos munkáját, amellyel nap mint nap harcolnak a vírus ellen – írja a V4NA hírügynökség.
Szigorítják a kijárási tilalmat
A védőmaszkokkal kapcsolatban a miniszterelnök elmondta, hogy a válság kezdetén még 117 millió sebészeti maszk volt raktáron az országban, beismerte azonban, hogy a maszkok gyorsabb ütemben fogynak, mint amire előzőleg számítottak, majd hozzátette, megérti, hogy mindenki szeretne maszkhoz jutni, de az egészségügyi dolgozók elsőbbséget élveznek, a kormány nekik tartja fenn a készleten lévő védőfelszereléseket. Jelenleg négy francia gyárban készülnek a maszkok, és külföldről is rendeltek, hogy biztosítani tudják a megfelelő mennyiségű védőfelszerelést azok számára, akiknek szüksége van rá.
A miniszterelnök elmondta, hogy keddtől szigorítanak a kijárási tilalmon, az új intézkedés három területre vonatkozik. Az első a sportolásra vonatkozik, aki a szabadban kíván kocogni vagy sétálni, az a lakóhelyétől legfeljebb egy mérföldes távolságra mehet el, egy órányi időtartamra, egyedül és csak naponta egyszer. A második rendelkezés a szabadtéri piacokról szól, amelyeket betiltanak az egész országban, azonban néhány település a polgármesterük kérésére felmentést kap ez alól, mivel néhány faluban csak a piacon tudnak az emberek élelmiszert beszerezni. A harmadik intézkedés értelmében keddtől csak az mehet orvoshoz, akinek sürgősségi ellátásra van szüksége.
A kormányfő ugyanakkor azt is elmondta, hogy egyelőre nem kívánják országosan bevezetni a teljes kijárási tilalmat, de egyes települések prefektusai szükség esetén elrendelhetik.
Húsz résztvevőig tarthatják meg a temetéseket
A vállalatok védelmében alkalmazandó gazdasági intézkedésekkel kapcsolatban Édouard Philippe kiemelte a francia részleges munkanélküliségi rendszert, amely véleménye szerint Európában a legnagyvonalúbb. A kormány biztosítani szeretné a most leállni kényszerült vállalatoknak a lehetőséget, hogy kifizethessék és ily módon megtarthassák alkalmazottaikat. Ezt a támogatást mindaddig biztosítani fogja a kormány, amíg tart az egészségügyi szükségállapot.
Az utóbbi időben sok vita tárgyát képező temetésekről a kormány úgy döntött, hogy engedélyezi a szertartáson való részvételt húsz főig.
Mivel a börtönökben is egyre több a fertőzés, Nicole Belloubet igazságügyi miniszter bejelentette, hogy 5 000 fogvatartott esetében idő előtti szabadon bocsátást terveznek, hogy ezzel is csökkentsék a vírus terjedését a fogvatartottak között.
Borítókép: Nejlonzsákot a fejére húzva védekezik a koronavírus ellen egy férfi, aki könyvet olvas a párizsi Eiffel-torony előtt 2020. március 22-én