Az EP jogi bizottsága megerősítette múlt heti döntését, és fenntartja álláspontját, amely szerint összeférhetetlenség van Trócsányi László biztosi pozíciója, valamint a Nagy és Trócsányi ügyvédi iroda tevékenysége között.
A volt minisztert szeptember 26-án hallgatta meg először a jogi bizottság (JURI), a valódi szakbizottsági meghallgatások előszobájaként, hogy megvizsgálja, van-e bármilyen összeférhetetlensége a biztosjelölteknek, így Trócsányinak is.
A PestiSrácok.hu írta meg, hogy a Demokratikus Koalíció korábban négyoldalas Trócsányi-ellenes levelet küldött az uniós képviselőknek, amelyben azt követelték a politikusoktól, hogy akadályozzák meg Trócsányi László korábbi igazságügyi miniszter biztosi kinevezését.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ hétfőn úgy reagált a szavazás kapcsán:
Trócsányi László segített megvédeni Magyarországot a migrációtól, ez az igazi bűne.
„Trócsányi László igazságügyi miniszterként segített megvédeni Magyarországot a migrációtól, az Európai Parlament (EP) bevándorláspárti képviselői viszont nem tűrik el, hogy az új Európai Bizottságnak olyan tagja legyen, aki lezárta a magyar határt a bevándorlók előtt” – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ. Hozzátették:
Trócsányi László segítségével alkották meg a jogszabályokat ahhoz, hogy senki se érkezhessen okmányok nélkül, szabálytalanul az ország területére.
Megjegyezték: a bevándorláspártiak azt szeretnék, ha a határokat megnyitnák a bevándorlók előtt, ahogyan az új baloldali olasz kormány megnyitja a kikötőket előttük.
„Nagy megdöbbenéssel értesültem az Európai Parlament Jogi Ügyekért felelős Bizottságának a mai napon meghozott döntéséről” – írta közleményében Trócsányi László a történtek után.
„A nyilvánvaló igazságtalanság, az átláthatóság teljes hiánya, a Szerződések szellemének és az Európai Parlament Eljárási Szabályzatának egyértelmű és szándékos megsértése, valamint a demokrácia alapvető elveinek és értékeinek be nem tartása azokra az időkre emlékeztet, amelyekről azt hittem, hogy többé már nem térnek vissza. Mindez nem csak a jogászt és a gondolkodót sérti rendkívül durván, hanem az egyént, magát az embert is. A hivatkozott döntés valójában hazugságok, kontextusukból helytelenül kiemelt és tendenciózusan tálalt tények összetákolt gyűjteménye. Amikor a jogászt sérelem éri, nincs más választása, mint hogy megfontolja, hogy az igazát az illetékes bíróság előtt védje meg” – tette hozzá.