A katonák is segítik a járvány elleni védekezést
Torba Attila alezredes elmondta, jelenleg 1100 katona tehermentesíti az egészségügyi dolgozókat, olyan feladatokat látnak el, amelyek egészségügyi végzettség nélkül is elvégezhetőek – írja tudósításában az Origo.
A tájékoztatót itt tudja megtekinteni:
A honvédség folytatja a közoktatási intézmények fertőtlenítését
A katonák az ország több városában támogatják a rendőrök munkáját, és részt vesznek a szigorítások, illetve a kijárási tilalom betartatásának ellenőrzésében, valamint a közrend és a közbiztonság fenntartásában. 93 kórházban – megfelelő szakmai felügyelet mellett – tehermentesítik az egészségügyi dolgozókat olyan feladatok ellátásában, amelyek egészségügyi szakképesítés nélkül is elvégezhetők, és ellátják az egyes kijelölt intézmények őrzését, védelmét. Torba Attila elmondta, a honvédség folytatja a közoktatási intézmények fertőtlenítését.
A vérplazma is segíti a súlyos betegeket
Müller Cecília országos tiszti főorvos ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy vérplazma adásra jelentkezhet mindenki, aki már átesett a betegségen, ez pedig nagy segítség lehet az új, súlyos fertőzöttek kezelésében. A vérplazmát adók 10 százaléka rendelkezik annyi ellenanyaggal, amit fel tudnak használni.
25 éves volt a legfiatalabb áldozat az elmúlt 24 órában
Az elmúlt 24 órában összesen 91 ember halt bele a koronavírusba Magyarországon. Az országos tiszti főorvos elmondta, a legfiatalabb halálos áldozat 25 éves volt.
Másfél millióhoz közelít az elvégzett tesztek száma
7477 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 576-an vannak lélegeztetőgépen. A laboratóriumi tesztek száma eddig összesen 1 388 132 – mondta Müller Cecília.
Csökkenteni kell az egészségügyi rendszer terhelését
Müller Cecília felhívta a figyelmet a higiénés rendszabályok betartásának fontosságára, amire egyre inkább szükség van – mondta –, mivel a fertőződés lehetőségének csökkentésével az egészségügyi ellátórendszer leterheltsége is mérséklődik. Ezzel összefüggésben az országos tiszti főorvos szólt arról, hogy egyre többen kerülnek kórházba, lélegeztetőgépre.
Több településen emelkedett a vírus örökítőanyagának mennyisége a szennyvízben
Müller Cecília elmondta: a 46. heti vízvizsgálatok szerint a szennyvízben Kecskeméten, Miskolcon, Nyíregyházán, Salgótarjánban, Székesfehérváron és Szolnokon emelkedett a vírus örökítőanyagának mennyisége. Ez arra utal, hogy ezeken a településeken, de országszerte is 4-5 nap múlva számítani kell a fertőzöttek számának növekedésére.
Három üzletet zártak be
Kiss Róbert rendőr alezredes közölte, a maszkviselés szabályai miatt az elmúlt 24 órában 293 esetben intézkedtek a rendőrök. Az elmúlt 24 órában 3 esetben döntöttek bezárásról, ebből kettő a fővárosban történt. A főváros V. kerületében egy kávézó a tilalom ellenére nyitva tartott. Kijárási tilalom megszegése miatt 358 emberrel szemben intézkedtek. Eddig összesen 3438-an szegték meg a kijárási tilalmat. 5009 az elmúlt 24 órában elrendelt hatósági házi karantén száma.
Újabb szociális otthonban jelent meg a koronavírus
Újabb szociális otthonban jelent meg a koronavírus. A siófoki otthonban 56 dolgozóból 10-en lettek pozitívak, a 99 lakó közül 44-en lettek betegek. Többségüknek jó az általános egészségügyi állapota, egy főt kórházba szállítottak, hárman meghaltak – válaszolta Müller Cecília egy kérdésre.
Hat hónapig védett az, aki átesett a betegségen
Eddigi tudásunk szerint a koronavírus szembeni védettség 6 hónapig tart – mondta az országos tiszti főorvos. Müller Cecília felhívta a figyelmet arra, hogy ezen a területen még számos kutatás folyik, ami a koronavírus elleni védőoltás szempontjából is kiemelten fontos.
Borítókép: Müller Cecília országos tiszti főorvos a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős Operatív Törzs online sajtótájékoztatóján 2020. április 18-án