„Kedves mai fiatalok! Idén lesz hatéves a fiam és hároméves a kislányom. Ők még nem tudják, mi az a politika, és nem tudják, kik azok a politikusok. Ti, akik 2006-ban nagyjából ugyanannyi idősek voltatok, mint ma az én gyerekeim, pont ugyanennyit tudtatok akkoriban a közéletről. Ezért sokatok nem emlékezhet arra, hogy ki is valójában az igazi Gyurcsány Ferenc” – figyelmezteti a fiatalokat közösségi oldalán Kocsis Máté.
A Fidesz frakcióvezetője arra kéri őket, ne sajnálják rá az időt, keressenek rá az őszödi beszéd / lovasroham / szemkilövetés szavakra az interneten, és látni fogják, hogy „ez a nárcisztikus, erőszakos, zavart ember hogyan hazudott saját honfitársainak, hogyan bukott le mindezzel, és ezt követően hogyan verette és lövette szét az ellene tüntetőket”.
? Üzenet azoknak, akik 2000 után születtek ❗️Kedves mai fiatalok! Idén lesz hat éves a fiam és három éves a kislányom….
Közzétette: Kocsis Máté – 2020. május 26., kedd
A politikus bejegyzésében rámutat, hogy ez a Gyurcsány Ferenc „ma demokráciáról, európai értékekről és jogállamiságról papol mindenütt, de ezek pont olyan hazugságok tőle, mint amiket maga vallott be 2006-os őszödi beszédében”.
„Gyurcsány mostanság titeket kerülget YouTube-on, Facebookon, Instán. Tetszeleg, szépeket mond, nagyon igyekszik nálatok. Fiatalos tornacipőkben jár, trendiskedik, elmondja, hogy kiáll mellettetek, mert a jövőtök, meg ilyesmi. Hát persze, de csak azért, mert kell majd neki a szavazatotok. Nem ti, csak az x. Ugyanolyan simlis alak, mint amilyen mindig is volt”
– figyelmeztet, rámutatva, hogy ma újra Gyurcsány Ferenc „a baloldal főnöke”.
„Ne nekem higgyetek és ne neki, csak a saját szemeteknek! Másokét kilövette. Keressetek rá, és meglátjátok, ki is az igazi Gyurcsány Ferenc” – teszi hozzá a kormánypárti politikus.