Horváth-Lugossy Gábor Józsefet bízta meg a Magyarságkutató Intézet főigazgatói tisztségével január 1-jétől Kásler Miklós az általa létrehozott bírálóbizottság véleményét mérlegelve – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken.
A közleményben azt írták, a tisztségre 2018. november 16-án írtak ki pályázatot, amelynek leadási határideje december 17. volt.
A pozícióra még novemberben pályázatot írtak ki, melynek a leadási határideje 2018. december 17. napja volt. Az érvényes pályázatokat benyújtókat a tárcavezető által felkért Bíráló Bizottság hallgatta meg,
Kásler Miklós a testület véleményét mérlegelve nevezte ki a főigazgatót. A Magyar Idők cikke szerint Horváth-Lugossy Gábor több pozícióban is dolgozott az államigazgatásban, de volt miniszteri kabinetfőnök is.
A főigazgatói tisztséggel kapcsolatban Kásler Miklós a PestiSrácok.hu portálnak november 30-án azt mondta:
„nem a legavatottabb tudóst keressük erre a feladatra, hanem egy kiváló szervezőt, aki megteremti a nyugodt, eredményes munka alapjait.”
Kásler Miklós előterjesztésére a kormány elfogadta a Magyarságkutató Intézet létrehozásáról és az azzal összefüggő jogszabályok módosításáról szóló 206/2018. (XI. 10.) kormányrendeletet. E jogforrás alapján 2019. január 1. napjával létrejött a Magyarságkutató Intézet.
A szervezet feladata, hogy olyan kutatásokat végezzen a magyarság múltjának, nyelvének, eredetének feltárására, amikre eddig a tudományos belterjesség ellenállása miatt nem volt lehetőség.
Az intézetben 101 fővel indul a munka, egyelőre 880 millió forint áll rendelkezésre.
Mi lesz az intézet feladata?
Az Origo összeállítása szerint a Magyarságkutató Intézet feladatai különösen
- a honfoglalás előtti magyar történelem, a magyarság őstörténetének interdiszciplináris kutatása,
- a honfoglalással, valamint a magyar középkorral kapcsolatos komplex kutatások,
- a kelet-európai térség egyes részeinek VIII–X. századi történeti-földrajzi tájrekonstrukciója,
- a magyarság történelméből származó hazai és külföldi, elbeszélő és írott levéltári forráskutatás,
- néprajzi és népzenei kutatások,
- oktatási és képzési tevékenység,
- részvétel a kulturális turizmus, vallás- és zarándoklatturizmus fejlesztésében,
- angol és magyar nyelvű folyóirat kiadása,
- archeogenetikai kutatások,
- a korai magyar történelem helyének vizsgálata a XXI. századi magyar önazonosságtudatban,
- továbbá a magyar nyelv belső szerkezetének, sajátosságainak, működésének, a magyar kultúra egészével való összefüggésének kutatása és annak eredményének alkalmazása a köznevelésben.
Borítókép:
Horváth-Lugossy Gábor előadása 2016. március 9-én a H13 Diák és Vállalkozásfejlesztési Központban tartott fórumon
Forrás: MaKKE