Franciaország-szerte több súlyos bűntény is történt az elmúlt pár napban, a Lyonmag helyi lap értesülései szerint két motoros rendőr vonult ki Lyonban a Colbert térre egy hangoskodó hattagú bandához, akik rájuk támadtak és az egyiküket úgy megverték, hogy súlyos koponyasérülést és sípcsonttörést szenvedett – írja a V4NA hírügynökség. A sajtó értesülései szerint három személyt őrizetbe vettek és azonnali nyomozást rendeltek el az ügyben. Lyon polgármestere, Grégory Doucet egy Twitter-bejegyzésben mielőbbi felépülést kívánt a megsérült rendőröknek.
Bordeaux-ban késelés volt, miután két fiatal migránsokból álló banda összeszólalkozott egy ellopott Bluetooth hangszóró miatt, majd előkerültek a fegyverek is.
Két algériai állampolgárt megsebesítettek, egyiküket a szíve tájékán érte a szúrás, súlyos állapotban szállították kórházba, ám onnan később megszökött, tehát feltehetően mégsem volt olyan súlyos a sérülése, mint azt előzőleg hitték.
A rendőrség letartóztatott egy 18 éves fiatalt, akit késeléssel gyanúsítanak, a vád ellene gyilkossági kísérlet, fegyveres erőszak és lopás. Frédérique Porterie, Bordeaux főügyésze a 20 minutes hírportál kérdésére elmondta, hogy az utóbbi időben egyre több késes támadás történik a városban és az elkövetők gyakran úgynevezett kísérő nélküli kiskorú migránsok, akik csoportba verődve támadnak, a nyomozást pedig sokszor nehezíti, hogy a szemtanúk nem beszélnek, az áldozatok pedig nem tesznek feljelentést.
Nouvelle agression au couteau ce dimanche á Bordeaux https://t.co/yzOxNxqLyj
— 20 Minutes (@20Minutes) July 5, 2020
Nem Bordeaux az egyetlen város, ahol késelés volt, Chaumont településen, Haute-Marne megyében egy szomáliai migráns úgy összeveszett afgán lakótársával, hogy kést ragadott és halálra szurkálta. A vitát állítólag az váltotta ki, hogy mindketten egyszerre akarták használni a fürdőszobát.
Az elkövető 1993-ban született és 2017 óta él Franciaországban, az áldozat vele egykorú volt és januárban érkezett az országba. A tragédia időpontjában még egy lakótársuk is a szociális lakásban tartózkodott, de nem látta, hogy pontosan mi történt.
A hétvégi erőszakhullám ezzel még nem ért véget, ugyanis Franciaország délnyugati részén,
Bayonne városában egy buszvezetőt olyan kegyetlenül megvertek vasárnap este, hogy beállt nála az agyhalál.
A támadásra azért került sor, mert nem engedett fel a buszra pár embert, akik maszk és érvényes úti okmányok nélkül akartak felszállni. Sajtóértesülések szerint egy személyt letartóztattak, a többiek elmenekültek.