„A munkaerő-piaci igényekre rugalmasan reagáló és a fiatalok számára értékes, naprakész tudást biztosító szakképzési rendszer várja a tanulókat szeptembertől. A szakképzés megújításának fontos eleme a pedagógusok béremelése.
Kiemelt cél, hogy osztrák mintára jobb és gyakorlatiasabb legyen a szakképzés, ennek feltétele, hogy az oktatók nagyobb megbecsülést kapjanak.
A kormány ezért kiemelt bérezést biztosít a szakképzésben dolgozó 32 ezer pedagógusnak. 2020 júliusától átlagosan 30 százalékkal emelkedik az oktatók bére, ehhez a kormány éves szinten 35 milliárd forintot biztosít” – hangsúlyozta Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára.
Mivel a vezetők látnak rá közvetlenül a munkavégzés minőségére, teljesítményalapú differenciálás alapján ők dönthetik el, hogy kinek mekkora emelés jár. A döntéseket a Szakképzési Innovációs Tanács munkacsoportja által összeállított oktatói értékelési rendszer támogatja. A szempontrendszer és módszertani javaslat nyilvános, az ikk.hu honlapról elérhető. Az iskola vezetői által meghatározott pontszámokhoz a Szakképzés 4.0 stratégiában megfogalmazott szakmapolitikai irányok figyelembe vételével rendelik hozzá a béreket – tájékoztatott a tárca kommunikációs főosztálya.
Az intézményvezetők kötelesek 30 nappal július elseje előtt megtenni az ajánlatot, így
az érintettek május végéig megkapják az értesítéseket a jogállásváltozásról, amely már a megemelt béreket is tartalmazni fogja.
A törvényi rendelkezések garantálják, hogy senki nem járhat rosszabbul, az azonos munkakörben, változatlan feladatmennyiséget ellátó tanárok bére a mostani átállással nem csökkenhet. A kialakítandó feladatfinanszírozási rendszer elismeri a jó teljesítményt, és akár az átlagot meghaladó béremelés alapja is lehet.
Az intézkedésekkel teljesítményalapú, versenyképes, motiváló bérezési rendszer jön létre
− közölte a minisztérium.
A változások kedvező hatása lesz, hogy a pályakezdő fiatalok a magasabb fizetés miatt a szakképzésben helyezkednek el, valamint a megemelt óradíj lehetőséget teremthet naprakész gyakorlati ismeretekkel rendelkező vállalati mérnökök alkalmazására.
A megújuló rendszerben nemcsak a pedagógusok, hanem a szakképzésben tanuló diákok is többletjuttatást kapnak az újonnan bevezetett ösztöndíjak formájában.
A nappali képzésben tanulók teljesítményük alapján részesülnek ösztöndíjban, amit tanulmányaik előrehaladtával munkabér válthat fel. Technikumban, nappali rendszerű oktatásban az első időszakban általános, havi 8 ezer forint összegű ösztöndíjra lesz jogosult minden tanuló. A duális képzésben résztvevők kezdetben a minimálbér 25-60 százalékára számíthatnak, ami az utolsó évben akár 100 százalékra is emelkedhet. Újdonság, hogy a tanulók a sikeres szakmai vizsgát követően, annak eredményétől függően, 150-300 ezer forint közötti pályakezdő támogatásra is számíthatnak.
Idén tovább nőtt a megújuló szakképzést választó nyolcadik osztályos tanulók aránya. A középfokú oktatásban továbbtanulók mintegy kétharmada szeretne szakmát szerezni. Az ősztől induló technikumokban közel 34 ezer fiatal szerezhet szakmát az érettségi mellé
− fogalmaz a tárca közleménye.
Az osztrák mintára megerősített szakképzési rendszer célja, hogy minden magyar fiatal a vállalkozások igényeihez igazodó készségekkel, kompetenciákkal felvértezve kerüljön ki az iskolarendszerből, így tisztességes munkával versenyképes jövedelemhez juthasson.
Borítókép: illusztráció