A Nézőpont Intézet által rendezett tanácskozáson Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány elnöke kiemelte: az a magyar-német kapcsolatok fő problémája – amely egyúttal közép-európai probléma is -, hogy
Németországot Európán belüli geopolitikai helyzete egyszerre teszi közép-európaivá és nyugat-európaivá, de Berlin inkább a nyugat-európai identitását hangsúlyozza, a közép-európait pedig elhanyagolja.
Holott Németországnak mindkét diktatúráról van tapasztalata, és éppen ez a közös a közép-európai országokban – magyarázta.
Úgy látja, ezért azt lehetne gondolni, hogy Németország sokkal nagyobb érzékenységgel viseltetik Közép-Európa geopolitikai döntései iránt. Helmut Kohl kancellár idején ez még így volt, de mára eltűnt ez a megközelítés a német politikából, és a nyugati orientáció került előtérbe – közölte.
Balog Zoltán a migrációval kapcsolatban kifejtette:
A történelmi identitással kapcsolatban Közép-Európában sokkal nagyobb az érzékenység, mint azokban az országokban, amelyeknek nincs tapasztalatuk a kommunizmusról, vagy nem voltak olyan helyzetben, hogy hosszú ideig nem maguk gyakorolták a szuverenitásukat. Sok országnak értelmezhetetlen, hogy milyen az, amikor azoknak, akik a végső szót mondják ki felettünk, nincs közük a mi kultúránkhoz
– fogalmazott. Azt mondta, az EU-n belül el kellene fogadni azokat a nézetkülönbségeket, amelyeknek politikai, társadalmi, kulturális következményei vannak, meg kellene tanulni együtt élni ezekkel, ebben áll a kompromisszum. A nyugat-európai társadalmakban a beáramlott migránsok integrációja az egyik legfontosabb belpolitikai, gazdaságpolitikai, oktatáspolitikai és foglalkoztatáspolitikai kérdés, Magyarország számára azonban ezek a kérdések nem léteznek – vélekedett. Hozzáfűzte: ezért nem tudunk konszenzusra jutni, és
Nyugat-Európának el kell fogadnia, hogy Közép-Európa más úton jár.
Balog Zoltán szerint „lehet, hogy van egy lelki törés” a magyar-német viszonyban, mert Németországnak nehéz elfogadnia, hogy vannak országok, amelyek nem akarják azt, ami náluk van. Remélhetőleg nem lesz emiatt egyoldalú a viszony – mondta.
A német migrációs politikát elutasítjuk
Nagy Dániel, a Nézőpont Intézet vezető kutatója egy 2018 októberében készített telefonos közvélemény-kutatás eredményeit ismertetve elmondta: a magyarok 54 százalékának inkább jó véleménye van Németországról, míg 32 százaléknak inkább rossz. Az előző évhez képest 56-ról 62 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik szerint jók a kapcsolataink Németországgal – közölte. Hozzátette: a gazdasági kapcsolatok megítélése különösen javult, 62-ről 69 százalékra nőtt az ezt a terültet pozitívan értékelők aránya.
A kutató kitért arra: a magyarok 42 százaléka szerint a gazdasági kapcsolatok kölcsönösen előnyösek a két országnak, 25 százalék szerint azonban inkább Németország húz hasznot ezekből.
A migrációs politikát illetően a megkérdezettek 68 százaléka egyetért a magyar kormány politikájával, 73 százalékuk pedig nem ért egyet a német kormányéval
– mutatott rá Nagy Dániel.
Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője kiemelte: Magyarország a legnagyobb barátja Németországnak, elkötelezett híve és támogatója, valamint talán a Németországról legpozitívabban gondolkodó ország. Ugyanakkor a migráció megnehezítette a kapcsolatokat az elmúlt években – vélekedett.
Azt mondta, azonban úgy tűnik, a CDU újragondolja a migrációról kialakított álláspontját, ami esélyt ad arra, hogy az idei év jobban sikerüljön a kétoldalú kapcsolatok szempontjából.