A rendőrök a szombati sajtótájékoztatójukon elmondták, hogy akkor is megállapítható, hogy ki volt a hibás, ha a helyszínen nincs térfigyelő kamera – írja az Origo.
„Az elmúlt másfél hónapban 9 halálos gázolás történt. Ezek közül hatszor egyértelműen a gyalogos volt a hibás, mert figyelmetlen volt. Nem nézett szét, mielőtt lelépett az útra, piros lámpán ment át, illetve nem a zebrán, hanem az úttesten”
– monda el Balogh Ádám, a budapesti közlekedési osztály vezetője.
Azt is hozzátette,
emellett előfordultak olyan esetek is, hogy azért gázolták el a gyalogost, mert valami elvonta a figyelmét: telefonált, zenét hallgatott, evett vagy ivott.
Volt, akit azért gázoltak el, mert esernyő volt a kezében. A gázolások közül hatról videó is készült.
Halálos baleset a X. kerületben
Február 12-én reggel 8 körül egy gyalogos figyelmetlensége miatt lelépett a villamossínre, és elsodorta a villamos. A 20 éves férfi az úttestre esett, ahol még egy kamion is áthajtott rajta. A férfi a helyszínen belehalt súlyos sérüléseibe.
Elütöttek egy középkorú férfit Józsefvárosban
Január 19-én hajnali fél 4 körül egy autó elütött egy 56 éves férfit Budapest VIII. kerületében, a József körúton. A balesetben a gyalogos olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt.
Halálra gázoltak egy nőt a XIII. kerületben
Február 3-án reggel 9 előtt halálra gázolt egy autó egy nőt a XIII. kerületben, a Béke utca és a Fiastyúk utca kereszteződésénél. A nő valószínűleg az esernyője miatt nem látta az autót. A nő a helyszínen belehalt sérüléseibe.
Soroksáron elgázoltak egy nyugdíjast
Január 17-én reggel 6 óra előtt egy autó elütött egy 68 éves nőt a XXIII. kerületben, a Grassalkovich út 31. szám előtt. A nyugdíjas nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.
Elütöttek egy nőt a XX. kerületben, miközben a buszról szállt le
Február 6-án este 9 óra után a Helsinki úton épp egy buszmegállóban szállt le egy idős nő, és egyenesen az úttestre lépett, ám mivel a busz takarta a forgalmat, a nő nem látta az autót, ami elgázolta őt.
Elgázoltak egy középkorú nőt a XIII. kerületben
Február 6-án, este fél 11 körül értesítették a rendőröket, hogy egy 42 éves nőt elütöttek a Róbert Károly körúton. Az asszony a zebrán haladt át, ám a videón látható, hogy eközben eszik, vagy iszik valamit, ami elterelte a figyelmét.
A sajtótájékoztatón Balogh Ádám elmondta, hogy még az olyan helyszíneken is meg lehetett állapítani, hogy ki volt a hibás a balesetben, ahol nincs, illetve nem működik a térfigyelő kamera. Ilyen esetekben a helyszíni szemle adatai, illetve a szemtanúk elmondása alapján rekonstruálják, hogy mi történhetett.
A kérdésre, hogy a továbbiakban hogyan kerülhetők el a hasonló tragikus halálesetek, Balogh Ádám azt válaszolta, hogy az eddigieknél is több és alaposabb ellenőrzéssel, illetve figyelemfelhívó akciókkal és kampányokkal próbálják a minimálisra csökkenteni ezek esélyét.