A köztársasági elnök felesége hangsúlyozta:
az alapítvány csaknem húsz éve szolgálja hiánypótló, missziós munkájával, el nem fogyó szeretettel, kitartással embertársainkat, a rászoruló családokat.
Az elmúlt években ott voltak, amikor megsokszorozódtak a tennivalók egy-egy családban, támaszává váltak a magukra maradt édesanyáknak és édesapáknak. A legkülönbözőbb emberekkel és élethelyzetekkel találkoztak, de fizetségük mindig ugyanaz volt: egy mosoly, egy hálás tekintet – mondta.
Herczegh Anita hangsúlyozta: aki jót tesz – hasonlóan az alapítvány munkatársaihoz – olyan, mint a napsugár, amely a sötét földből elővarázsolja a színes virágot.
„Mi más lenne, ha nem csoda egy könnycsepp helyére mosolyt varázsolni, a szorongás, nélkülözés helyébe a megnyugvás biztonságát adó segítő kezet nyújtani”
– fogalmazott.
Az alapítvány két évtizede egyre bővülő közösségében bensőséges kapcsolatokat épít, összefogásukkal, tevékeny szeretetükkel mindenkor az emberi jót szolgálják – mondta.
Az államfő felesége köszönetet mondott az alapítvány munkatársainak a rászoruló családokat segítő önzetlenségükért, a hazai és a határon túli önkéntesek, koordinátorok, vezetők hitéért, cselekedeteiért. A résztvevőknek azt kívánta, hogy a közösségük létszámban, tetterőben tovább gyarapodjon annak érdekében, hogy fáradságos, de örömszerző munkájukat töretlenül folytathassák.
Az Otthon Segítünk Alapítvány 2001-ben kezdte meg működését. Olyan országos segítőszolgálat, amelyben szakemberek által képzett, felkészített önkéntesek heti rendszerességgel segítenek az ezt kérő kisgyermekes családok harmonikus működésének kialakításában, megerősítésében.
A rendhagyó találkozón számos határon túli önkéntes élő videokapcsolat segítségével követte az eseményt, a legtávolabbról Sepsiszentgyörgyről.
Borítókép: Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége (k), Lehőcz Mónika, az Otthon Segítünk Alapítvány igazgatója (j) és Dávid Beáta kuratóriumi tag a szervezet Kárpát-medencei találkozóján Budapesten, a Benczúr Hotelben 2020. október 3-án.