A 2013-as bajai álvideóhoz hasonló hírhamisítási ügybe keveredett újra az MSZP. Mint ismert, vasárnap délután a szocialista párt egy drámai hangú kisfilmet tett közé közösségi oldalán, amelyben Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának elnöke a magát az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) munkatársának kiadó Németh Athinával beszélgetett a magyar egészségügy helyzetéről. Hihetetlen dolgokat állított – például, hogy tíz hazaküldött betegből kilenc meghal. Miután az összes baloldali médium átvette a hírt, az OMSZ közleményben jelezte, hogy a nőt egyetlen megkérdezett mentős sem ismeri, és nem szerepel sem a szervezet, sem a magyar egészségügyi szakdolgozók nyilvántartásában. Az a magánszolgáltató is azt nyilatkozta, hogy nem ismerik, amellyel később kapcsolatba akarta hozni magát nyilatkozataiban.
Az MSZP-s videó főszereplőjének nem ez volt az első zűrös ügye – ezt mutatja az Origo munkatársának története is. Sztankay Ádám, az Origo Kultúra rovatának újságírója – felismerve az asszony nevét – elmesélte, hogy
évekkel korábban Németh Athina Facebookon ismeretlenül írt neki azzal az ürüggyel, hogy ő a Kossuth-díjas magyar filmrendező, Herskó János lánya. Eltelt pár hónap, az újságírónak pedig eszébe jutott, hogy szívesen írna egy portrét a nagy filmművészről, ezért megkereste a „lányát”. Miután telefonon felhívta, Krisztinavárosban egy étteremben találkoztak, azonban azonnal feltűnt neki, hogy valami nem stimmel a nő körül.
„Megismételte, hogy Herskó lánya, amiket mondott, az valamelyest összhangban is volt Herskó élettörténetével, de azért voltak súlyos hiányosságok is benne” – fogalmazott.
Mivel eléggé gyanús volt számára a dolog, ezért Herskó János tanítványainál rákérdezett arra, hogy az ismert rendezőnek van-e ilyen lánya. Kiderült, hogy akivel Sztankay Ádám találkozott, egészen biztosan nem a lánya. A történetnek úgy lett vége, hogy az újságíró írt egy egyértelmű üzenetet Némethnek arról, hogy lebukott. Elmondása szerint a nő azóta törölte az üzenetváltásaikat.
Hajmeresztő történeteket mesélnek róla az interneten
A különböző internetesen fórumok egyébként tele vannak Németh Athina kétes történeteivel.
„Ez a Németh Athina egy csöves csaló. Ápolóként ismerem ápolói csoportokból, ahol mindig magán ápolói munkát keresett. Aztán egy hozzátartozó leírta, mit művelt a demens beteggel. Aludt és ivott egész nap egy trottyos mackónadrágban.. miközben a néni magatehetetlenül feküdt tele pelenkával.” – írta az egyik hozzászóló az Elég Facebook-oldalán. Soros blogja, a 444 posztja alatt pedig azt a történetet osztotta meg, miszerint Németh „baleset biztositásokat tukmál rá másokra telefonon keresztül.” Ezt látszik alátámasztani, hogy a nő adatlapján elérhető olyan kép, ahol egy biztosítócég molinója előtt beszél.
Erősen be van ágyazva a baloldali politikai világba
Az Origo szerint mindenképpen érdekes, hogy Németh Athina erős baloldali kapcsolatokkal rendelkezik – legalábbis ez derül ki Facebook-oldaláról. Ismerősei között a lap szerint megtalálható
- Gyurcsány Ferenc, volt kormányfő, a Demokratikus Koalíció elnöke;
- Demszky Gábor, korábbi főpolgármester,
- Magyar Bálint, volt oktatási miniszter,
- Wittinghoff Tamás, Budaörs baloldali polgármestere,
- Dercsényi Dávid, a hvg volt, a Pesti Hírlap jelenlegi munkatársa,
- Bakács Tibor (Settenkedő).
Az Origo újságírójának nagyon hamar gyanús lett a nő, természetesen az MSZP-nek is pontosan tudnia kellett, hogy a nő hazudok. Viszont olyasmivel házalt náluk, ami megfelelt politikai céljaiknak. Nem kizárt, hogy egy zavarodott asszony állapotát használták ki, tudatosan.
Gyanús hallgatásba burkolózik az MSZP vezérkara
Az Origo kíváncsi volt a szocialista párt vezetőinek a véleményre, ezért négyüket is megkeresték. Telefonon elérték Kovács Lászlót, az MSZP volt elnökét, aki azt mondta, nem ismeri az ügy részleteit. „Futólag láttam a hírt, tudom, hogy Korózs Lajos nyilatkozott, de nem tudok véleményt mondani az ügyben, mivel semmiféle konkrét bizonyítékot nem láttam, se pro, se kontra” – magyarázta az Origónak a politikus, hozzátéve, nem lenne szerencsés, ha „nagyon bizonytalan tények alapján” nyilatkozna arról, hogy „helyes, vagy nem helyes”, amit pártja, illetve Korózs tett. „Nem lehet úgy véleményt mondani, ha az embernek nincsenek tények a birtokában” – fogalmazott Kovács László, aki szerint az nem elegendő bizonyíték, hogy pártja törölte oldaláról az ominózus videót.
Szintén keresték Tóth Bertalan jelenlegi és Lendvai Ildikó volt pártelnököt, valamint a felvételen szereplő Korózs Lajost, azonban cikkük megjelenéséig nem sikerült szóra bírni őket.
Nehezen érthető a látványos hallgatás, mert Németh története hónapok óta kering ellenzéki körökben. A Klubrádióban már április végén megszólalt az állítólagos ápoló, később feltűnt Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-oldalán, ahol a most is előadott történetet tartalmazó kommentekben támadta a kormányt.
Azért is furcsa a szocialisták hallgatása, mert időközben eltávolították a felvételt, ami egyértelmű beismerése annak, hogy csalásról, hamisításról van szó.
Ezt erősíti, hogy a baloldali párt később egy magyarázkodó közleményt tett közzé, amit nem sokkal ezután szintén törölt.