A Jobbik amellett tette le a garast, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette DK-t is magában foglaló ellenzéki összefogással közös jelöltet indítanak a 2022-es országgyűlési képviselő-választáson, az egyéni választókerületekben – írja Jakab Péter pártelnök kedd reggeli Facebook-bejegyzésére hivatkozva a Magyar Nemzet. Közös miniszterelnök-jelöltet is támogat a Jobbik, ám mivel az egykori radikálisok támogatása a parlamenti küszöb határára csökkent, s így a tárgyalási pozíciójuk is sokat gyengült, nehéz elképzelni, hogy a kormányfőjelöltet ők adnák.
Jakab Péter bejegyzése alapján
akár Gyurcsány Ferenc feleségét is elfogadná a Jobbik kormányfőjelöltnek.
A közös jelölt így nagy valószínűséggel baloldali lesz, hiszen legesélyesebbként Karácsony Gergelyt, a Párbeszéd színeiben politizáló főpolgármestert, valamint Gyurcsány Ferenc feleségét, Dobrev Klárát említik a pártok és az elemzők. A pártlisták számát tekintve a szavazatmaximálást nevezte mérvadónak Jakab, ami a Jobbik esetében a külön indulást jelentené.
Külön lista állítását szorgalmazta korábban Vona Gábor, a párt korábbi elnöke, és a Magyar Nemzetnek adott interjújában az Országgyűlés jobbikos alelnöke, Brenner Koloman is ezt a megoldást nevezte ideálisnak a választási matematika szempontjából. Bejegyzésében Jakab üzent a többi ellenzéki pártnak is, eszerint „lejárt a torzsalkodás ideje”. Ezzel a DK és a Momentum csörtéjére utalhatott.
Még vitában a Momentum és a DK
Mint megírtuk, a Gyurcsány-párt egy nyilvánosságra hozott gödi hangfelvétellel igyekezett bebizonyítani, hogy a település momentumos polgármestere kormánypárti helyetteseket szeretne maga mellé. A Momentum manipuláltnak nevezte a felvételt, és megosztotta a beszélgetésről a saját verzióját is, amely valóban különbözött a DK által közölttől.
A helyi összezörrenés nem feltétlenül vetíti előre a két párt viszonyát az országos politikában, hiszen néhány verbális pengeváltás után egy nappal a két pártelnök – Fekete-Győr András és Gyurcsány Ferenc – már Tihanyban adott egymásnak kedélyes hangulatú randevút. Mint ismert, a DK elemi érdeke a közös lista, amellyel a közvélemény-kutatásokban rögzített „legerősebb ellenzéki párt” státusukat igyekeznének megőrizni a 2022-es választás után is.
A Magyar Nemzetnek a Momentum belső működésére rálátó forrása szerint a fiatal liberális párt is inkább hajlik a közös listaállítás felé – hiszen mérések szerint ezt várják tőlük a szavazóik –, ám problémát jelenthet Gyurcsány személyének az „elrejtése” a kampányban.