– Egy fiatalembert szeretnék önöknek bemutatni. Benedek Szilveszter harminchárom éves, ehhez képest jelentős múltja van a mezőgazdaságban és vidékismeretben – mutatta be legújabb trófeáját Gyurcsány Ferenc a Magyar Nemzet beszámolója szerint. A pártelnök elárulta, a szakpolitikus az elmúlt hetekben csatlakozott a DK-hoz, ahol egyből a párt agrárkabinetjét fogja vezetni. Gyurcsány megjegyezte: amennyiben 2022-ben sikerrel jár az ellenzéki összefogás, az exmomentumos továbbra is az agrárügyek vezetőjeként reformálhatná meg a mezőgazdaságot.
Benedek Szilveszter a váltást azzal indokolta, hogy az általa kidolgozott új agrárprogramért a DK közösségében többet tud tenni. – Jól átgondolt és jól meghozott döntés volt a Momentumból való kilépésem, a mai nappal megtörtént – szögezte az Demokratikus Koalíció legújabb tagja.
Újabb politikussal bővül a Demokratikus Koalíció!
Online sajtótájékoztatón mutatom be Benedek Szilvesztert, aki a DK agrárpolitikusaként folytatja politikai pályáját.Posted by Gyurcsány Ferenc on Sunday, November 22, 2020
Gyurcsány Ferencnek nem ez volt az első ilyen – nem túl elegáns – húzása, már korábban is csábított át politikusokat más ellenzéki formációktól. Emlékezetes: az egy évvel ezelőtti önkormányzati választáson az MSZP színeiben Budapesten győzelmet arató Kiss László (Óbuda) és Szaniszló Sándor (Pestszentlőrinc-Pestszentimre) amint elfoglalták polgármesteri széküket, egyből Gyurcsány pártjához igazoltak.
Az ellenzéki összefogás és a közös lista ellenére Gyurcsány Ferenc baloldali térhódítása folytatódik, vélhetően az a célja, hogy pártját erősebb alkupozícióba helyezze, szövetségeseit pedig láthatóan csak a hatalomszerzéshez nélkülözhetetlen „szükséges rosszként” kezeli. Amint azt néhány nappal ezelőtti cikkünkben is megírtuk: a baloldalon csak jövő októberben bonyolítanák le az előválasztást, ám Gyurcsány Ferencék célzottan 38 választókerületben már most elkezdték saját politikusaikat népszerűsíteni. A DK ráadásul számos olyan választókerületben kezdett kampányolni, ahol 2018-ban MSZP-s politikus nyert. Közben a baloldali összefogást egyre komolyabb belső konfliktusok feszítik.