A Los Angelestől csaknem 300 kilométernyire északra fekvő Paso Robles városkában a megyei seriff-helyettest lőtték fejbe, nem halt meg, de súlyos, életveszélyes állapotban szállították kórházba. Az elkövető elmenekült, a helyi rendőrség nyilvánosságra hozta a biztonsági kamerák felvételeit és a lakosság segítségét kérte a tettes megtalálásához.
A rendőrség feltételezése szerint az elkövető kifejezetten rendőrökre vadászott.
„Úgy gondoljuk, hogy az elkövető ezt előre eltervezte, kifejezetten azt akarta, hogy a rendőrök kijöjjenek az őrsről és akkor támadjon rájuk” – nyilatkozta újságíróknak Ian Parkinson seriff.
A nyomozás most kiterjed arra is, hogy vajon van-e összefüggés a szerdai gyilkossági kísérlet és a pár nappal ezelőtt elkövetett két korábbi halálos merénylet között.
A hétvégén ugyanis két rendőrt már agyonlőttek.
Szerdán nyilvánosságra került a washingtoni belbiztonsági minisztérium egyik nem titkosított dokumentuma, amely arra hívta fel a figyelmet, hogy
rendőrtisztek személyes adatai szivárognak ki az interneten országszerte.
Sok rendőr, köztük magas rangú rendőrtiszt maga osztja meg a közösségi platformokon az adatait, köztük a lakcímét vagy a telefonszámát is.
A belbiztonsági tárca arra figyelmeztetett, hogy ez ahhoz a szakmai zsargonban „kipécézésnek” nevezett gyakorlathoz vezethet, amelynek során „erőszakos és szélsőséges elemek” célzott támadásokat intézhetnek rendőrök ellen, vagy megakadályozhatják a rendőröket feladataik ellátásában. „Legalább egy rendőrfőnököt már célba vettek, mert feltételezték róla, hogy támogatja a könnygáz bevetését a tüntetők oszlatásához” – olvasható a tárca dokumentumában.
Rendőrségi vezetők és rendőrök az elmúlt napokban többször is nyilvánosan hangoztatták, hogy az az érzésük, a rendőrségi reformokat sürgető törvényhozók magukra hagyják őket.
A Pesti Srácok.hu írta meg, hogy a New York-i rendőrségi szakszervezet vezetője, Mike O’Meara szerint
hajtóvadászat folyik a rendőrök ellen jelenleg, mindenki a fejüket követeli.
O’Meara a kamerák előtt fakadt ki egy nagy csoport helyi rendőr előtt állva egy sajtótájékoztatón.
„Tessék befejezni azt, hogy úgy kezelnek bennünket, mintha állatok volnánk, és tessék némi tiszteletet is tanúsítani irántunk! Becsmérelnek bennünket és ez visszataszító”
– mondta Mike O’Meara, New York állam rendőrszakszervezetének tisztségviselője az állam törvényhozóinak, amikor azok arról döntöttek, hogy hatálytalanítják azt a törvényt, amely biztosította a rendőri jegyzőkönyvek titkosságát.
Korábban mi is megírtuk, hogy Mexikóban benzinnel locsoltak le és felgyújtottak egy motoros rendőrt.