Németh Szilárd közölte: a hazai titkosszolgálatok és külföldi társszolgálataik jelentése szerint „iszonyatosan” megnőtt az illegális migrációs nyomás a Balkánon, a rendőrségnek pedig komoly erőket kell vezényelnie nyári feladatainak ellátására.
A kormány ezért úgy döntött, hogy
a honvédség ismét nagyobb létszámmal, teljes képességével vesz részt a határőrizeti feladatokban
– hangsúlyozta a Németh Szilárd. Ismertetése szerint a manőverező katonák száma – három váltásban – 650, logisztikai feladatokat mintegy 200 honvéd lát el, a támogató erők 150 fővel vannak jelen, ami összesen ezer honvédet jelent.
A honvédség továbbra is ellátja a felderítő, illetve helikopteres felderítő és demonstrációs feladatokat, a rohamcsónakos járőrszolgálatot és a kutyás katonai rendész szolgálatot
– sorolta Németh Szilárd azt is hozzátéve, hogy a tartalékállomány újabb ezer főt tesz ki, akiknek szolgálatba vonása 24 órán belül lehetséges.
Emlékeztetett rá: 2015-ben 400 ezer illegális bevándorló „zakatolt át” az országon. A helyzet kezeléséhez a kormány akkor hiába várta Brüsszel segítségét, ezért a magyar emberek megkérdezésével műszaki és jogi határzárat vontak a déli határszakaszra – idézte fel.
Megjegyezte azt is, hogy jogi határzár szabályainak megszavazásában a kormány nem számíthatott az ellenzékre, „hiszen ők akkor is nyíltan bevándorláspárti politikát folytattak”.
A 2018-as országgyűlési választásokon és a májusi európai parlamenti (EP-) voksoláson is világossá tették az emberek, hogy meg kell őrizni a nemzetek Európáját és meg kell védeni keresztény kultúránkat – mutatott rá a politikus, aki hangsúlyozta, hogy ehhez meg kell állítani az Európába áramló bevándorlást.
Németh Szilárd a közmédia (M1) kérdésére elmondta, hogy
a nyári időszakban megnő a migrációs nyomás a határon, az illegális bevándorlók ekkor indulnak el a táborokból.
Erősen működnek Soros György bevándorlás-szervező álciviljei, az embercsempészek és Brüsszelben még mindig ott vannak a migránsokat tárt karokkal váró a politikusok – indokolta az intézkedéseket az államtitkár.