Az intenzív osztály két kórtermében nyolc-nyolc eleve súlyos állapotban lévő, önállóan lélegezni nem tudó koronavírus-fertőzöttet ápoltak. A sérültek között van az ügyeletes orvos is, aki égési sérüléseket szenvedett, miközben megpróbálta kimenteni a tűzből a koronavírusos betegeket. A Ripost információja szerint,
abban a kórteremben, ahol a tűz keletkezett, senki sem élte túl.
A helyi sajtó szerint a jászvásári kórházból mentők indultak Karácsonkő felé, hogy a betegeket elszállítsák. Nelu Tataru, romániai egészségügyi miniszter is a helyszínre érkezett.
A hírtelevíziók értesülése szerint az automata berendezések egyike kapott lángra, a tűz pedig a dúsított oxigénes környezetben pillanatok alatt továbbterjedt.
A helyszínre érkező tűzoltók megakadályozták a tűz továbbterjedését a kórház többi részére. A SMURD rohammentő-szolgálat Jászvásárra (Iasi) szállítja a túlélőket, ahol a város határában a Covid-19-ben szenvedő betegek számára újonnan beüzemelt mobilkórház intenzív osztálya veszi át ápolásukat.
Nelu Tataru, romániai egészségügyi miniszter is a helyszínre érkezett, Ludovic Orban miniszterelnök pedig a belügyminisztériumban alakult válságstáb munkáját felügyeli. Az ügyben a legfőbb ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indított eljárást ismeretlen tettes ellen.
Áder János részvéttáviratot küldött a román elnöknek
Részvéttáviratot küldött a magyar köztársasági elnök a román államfőnek szombaton a karácsonkői (Piatra Neamt-i) kórház intenzív osztályán kitört tűz miatt.
„Engedje meg, hogy Magyarország népe nevében ezúton fejezzem ki mindannyiunk őszinte részvétét a tragikus tűzesetben elhunytak családtagjainak és hozzátartozóinak. Szívből átérezzük fájdalmukat, a sérülteknek pedig mielőbbi teljes felgyógyulást kívánunk” – írta Áder János Klaus Iohannisnak.