A Magyar Nemzet több egymástól független forrásból is úgy értesült, hogy még idén elmozdítják hivatalából, vagy önként visszavonul Kertész Csaba, Budapest XIX. kerületének alpolgármestere. A lap úgy tudja, hogy Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke személyesen tárgyalt erről és más kérdésekről is Gajda Péter kispesti polgármesterrel.
Kertész utódjaként több név is felmerült, az is elképzelhető, hogy a kerületben tevékenykedő DK-s politikus lépne a helyébe, de az is, hogy egy másik budapesti kerületből hoznának országosan ismert DK-s politikust a pozíció betöltésére.
A legfontosabb indok Kertész Csabának, a DK helyi elnökének a menesztése mellett az, hogy a politikus bennfentes információkkal rendelkezett Gyurcsány Ferencről és Dobrev Kláráról, amelyet elmondott Lackner Csabának, az MSZP-ből azóta kirúgott önkormányzati képviselőnek, aki az értesüléseket pont akkor vitatta meg beszélgetőtársaival, amikor a kispesti hanganyagokat felvették, így szavai nyilvánosságra kerültek.
Lackner arról beszélt, hogy a 2014-es választások után kis híján széthullott Gyurcsány pártja. „Van ez a Molnár Csabi, meg ez a volt honvédelmi miniszter csaj, ez a hülye hajú p…a, Vadai Ági, azok tartották össze a pártot, mert a Gyurcsány egy kőkemény alkoholista, ezt tudni kell” – mesélte Lackner. „A felesége válik tőle, és azért akart kimenni az Európai Unióba, hogy minél távolabb legyen a kedves férjétől. K…vára nem számítottak arra, hogy nekik ebben a formában ez ennyire bejön” – mondta Lackner arra utalva, hogy a DK várakozáson felül teljesített az európai parlamenti választáson.
A Magyar Nemzet úgy tudja: az önkormányzati választások után Gyurcsány nem akarta engedni, hogy Kertész ismét alpolgármesteri posztot kapjon, ám Gajda közbelépett. Forrásaink arról is beszéltek, hogy egyáltalán nem szokatlan, hogy a DK elnöke Kispesten egyeztessen Gajda Péterrel. „Gyurcsány Ferenc tanácsolta a kispesti politikusoknak, hogy a hangfelvételekkel kapcsolatban azt kommunikálják: sem a képeken, sem a beszélgetések alapján nem ismerik fel Lacknert” – mondta a lap forrása.
Gajda Péter kérdésükre úgy fogalmazott, hogy nincs napirenden Kertész Csaba elmozdítása. Kispest polgármestere kiemelte: nem egyeztetett Gyurcsánnyal sem a közelmúltban, sem a kampány során. Utolérték Kertész Csabát is, aki kijelentette: nem kíván nyilatkozni az ügyben.