Hallgassa élőben!
Fotó: Ronald Zak / MTI/AP

Az Iszlám Állam jelentkezett a bécsi merénylet elkövetőjeként

Az Iszlám Állam jelentkezett a hétfő esti bécsi merénylet elkövetőjeként kedden a dzsiahdista szervezet szócsövének számító Aamák nevű „hírügynöksége” közleményében, amelyet a Telegram üzenetküldő szolgáltatáson tettek közzé.

A terrorszervezet szerint a támadást „a kalifátus egyik katonája” hajtotta végre késsel és lőfegyverekkel mielőtt a hatóságok végeztek volna vele.

Hétfőn este az osztrák hatóságok által Kujtim Fejzulai néven azonosított – albán gyökerekkel rendelkező – merénylő négy embert – köztük egy német nőt – ölt meg, huszonkettőt megsebesített Bécs belvárosában egy zsinagóga közelében.

A Bécsben született támadó büntetett előéletű volt. 2019 áprilisában 22 hónap börtönbüntetésre ítélték, mert megpróbált Szíriába utazni, hogy csatlakozzon az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezethez. Az osztrák belügyminisztérium szerint kétségkívül az Iszlám Állam híve volt.

Karl Nehammer osztrák belügyminiszter kedden este közölte, hogy vizsgálati őrizetbe helyezték a terrortámadással összefüggésben elfogott tizennégy gyanúsítottat.

A tárcavezető az APA osztrák hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy „ez mutatja a rendőrség és ügyészség következetes és magalkuvást nem tűrő harcát országunkban (Ausztriában)”.

Az észak-macedón rendőrség időközben arról számolt be, hogy három személy akinek köze volt a terrortámadáshoz, osztrák-észak-macedón kettős állampolgár. Mindhárman Ausztriában születtek – tette hozzá a rendvédelmi hatóság, amely csak nevük kezdőbetűi alapján azonosította őket.

Kedd délután őrizetbe vettek két svájci állampolgárt Winterthurban a bécsi merénylettel összefüggésben. A hatóságok szerint kapcsolatban állhattak a lelőtt támadóval.

A 20 éves Kujtim Fejzulai albán gyökerekkel rendelkezett, de szülei eredetileg Észak-Macedóniából származnak. A férfi Bécsben született és nevelkedett, és az osztrákon kívül észak-macedóniai állampolgár is volt.

Sebastian Kurz osztrák kancellár a Die Welt című német napilapnak kedden adott, Bécsben nyilvánosságra hozott interjújában az iszlamista hátterű merénylet nyomán az Európai Unió erőteljesebb fellépését követelte a politikai iszlámmal szemben.

„Elvárom, hogy a rosszul értelmezett tolerancia véget érjen” – jelentette ki Kurz.

Mint mondta, az uniónak a jövőben jóval nagyobb figyelmet kell fordítania a problémára.

A politikai iszlám ideológiája veszélyezteti a szabadságot és az európai életmódot

– húzta alá.

Kurz ezzel összefüggésben kiemelte, hogy Ausztria szigorú törvényekkel rendelkezik.

„Ugyanakkor ez a merénylet fővárosunk szívében azt mutatja, hogy ébernek és eltökéltnek kell lennünk” – tette hozzá.

Karl Nehammer a nap folyamán tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az elkövető lakásán lőszerdarabokat és egyéb bizonyítékokat foglaltak le, amelyeket még ki kell értékelni. Ugyanakkor már most világos utalások vannak arra, hogy közel állt az Iszlám Államhoz – tette hozzá a tárcavezető. Mint mondta, Fejzulai ilyen vonatkozású Facebook bejegyzést tett.

Franz Ruf, közbiztonságért felelős főigazgató szerint az elkövető ismeretségi és baráti köréből 14 embert vettek őrizetbe. Előzetes nyomozási eredmények szerint aktívan részt vehettek a terrortámadás előkészítésében.

Az osztrák kormány szerdán tart virtuális ülést, amelyen Nehammer ad majd helyzetértékelést.

Az osztrák parlament alsóháza (Nationalrat) csütörtökön ül össze, napirendjén pedig a kormány bécsi terrortámadással kapcsolatos nyilatkozata fog szerepelni – jelentette be Wolfgang Sobotka házelnök.

Az osztrák oktatási minisztérium egyébként közölte, hogy szerdától ismét folytatódik a rendes tantermi oktatás Bécsben. Kedden ugyanis a merénylet nyomán a hatóságok úgy döntöttek, hogy nem lesz kötelező a diákoknak iskolába menni. Ausztriában egyébként is a napokban állnak át ismét a távoktatásra a koronavírus-járvány miatt.

Borítókép: Gépfegyveres rendőrök járőröznek Bécs belvárosában 2020. november 3-án, miután előző este egy – vagy több- merénylő lövöldözött a Seitenstettengasse utcai zsinagóga közelében

Dosszié
történelem
A Közlekedési Múzeumba kerül Horthy Miklós egykori étkezőkocsija
intim titkok / 2 éve
Nők és a szex: miért tűnik el a vágy?
A szexuális vágy csökkenésében igen gyakran hormonális változások játszanak nagy szerepet, de nem csak ez lehet az oka annak, ha egy nőnek nem megy a szex.
Gyász
Mély fájdalommal tudatom, hogy édesanyám VÁMOS JÁNOSNÉ Klotz Irén 84 éves korában elhunyt. Temetése 2022. március 08-án, a 13 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy FÜGEDI ISTVÁN 71 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2022. március 8-án 14 órakor lesz a pécsi köztemetőben. Gyászoló szerettei
Fájdalommal tudatjuk, hogy HENGL ÁDÁM 89 éves korában elhunyt. Temetése 2022. március 7-én, hétfőn 15 órakor lesz a pécsváradi temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítástól szíveskedjenek eltekinteni. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TÜTTŐ JÁNOSNÉ Benkő Ilona 81. életévében elhunyt. Temetése 2022. február 23-án, a 12 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, anyósom, nagymamánk KOZÁK OTTÓNÉ Borbás Margit 2021. december 30-án, 88 éves korában elhunyt. Temetése 2022. február 21-én 12 órakor lesz a pécsi köztemető urnacsarnokából. Gyászoló lánya, veje, unokái
Fájó szívvel mondunk köszönetet minden kedves rokonnak, barátnak, főiskolai társaknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen férjemet, édesapámat, apósomat, testvéremet, nagyapánkat, dédnagyapámat, unokatestvérünket, sógoromat, keresztszülőnket VAJDA JÓZSEF okleveles üzemmérnököt utolsó útjára elkísérték, részvétükkel, koszorúkkal, virágokkal, fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy DR. KORONICS KÁROLY életének 79. évében elhunyt. Temetése 2022. február 14 én, a 14 órakor kezdődő szentmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik EMBER GYÖRGYNÉ temetésen részt vettek és gyászunkban osztoztak. Külön köszönetet mondunk a Memento Temetkezés dolgozóinak a lelkiismeretes munkájukért. Svegál és Ember család
Tudatjuk mindenkivel, aki ismerte és szerette ANDRICS JÓZSEFNÉ "Postás" Gizi néni január 30-án, a 78. születésnapján itt hagyta fáradt és beteg testét. Aki szeretne a családdal együtt búcsúzni tőle, várjuk február 11-én, pénteken 14 órakor a Geresdlaki temető ravatalozójánál. Arra kérünk mindenkit, ne hozzanak se virágot, se koszorút, mert hamvai nem ott lesznek elhelyezve, hanem majd Pécsváradon a temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett halottunk KRAMMER JÁNOS pécsváradi lakos, 74 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2021. november 30-án, kedden 15 órakor lesz a pécsváradi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyílvánítástól szíveskedjenek eltekinteni. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy SÁSDI GYULA 77 éves korában elhunyt. Temetése 2021. december 1-én a 13 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsudvardi temetőben. A gyászoló család
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy drága szerettünk VÁSÁRHELYI MIKLÓSNÉ életének 87. évében örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2021. december 2-án 13.30 órakor kezdődik a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DÁVODI JÁNOSNÉ Matola Mária életének 87. évében elhunyt. Temetése 2021. december 3-án 10.30 órakor lesz a tésenyi temetőben. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy LAKLIA JÁNOS kozármislenyi lakos 73 éves korában elhunyt. Temetése 2021. december 1-én a 10.30 órakor kezdődő gyászmise után 11 órakor lesz a kozármislenyi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család