Hallgassa élőben!

Antiszemita hangadó a baloldal szerencsi jelöltje

Rasszista, antiszemita véleményeket is megfogalmazott közösségi oldalán Bíró László, a baloldali összefogás szerencsi időközi országgyűlési választáson induló képviselő jelöltje.

A Jobbik politikusa a közösségi oldalán Budapestet Judapestnek nevezte és mostani szövetségeseit, a Gyurcsány-párt tagjait nemes egyszerűséggel szemkilövetőknek minősítette. Mindezek után a DK, az MSZP, az LMP, a Párbeszéd és a Momentum is felsorakozott a jobbikos jelölt mögé – emlékeztet a Magyar Nemzet.

A baloldali összefogás szerencsi jelöltje a rasszista kijelentései mellett antiszemita megnyilvánulásokkal hívta fel magára a figyelmet. „A kutyám majd megveszik amikor a „tetűcsúzdások” elmennek a ház előtt. Dolgoznak barátaim a szállodaiparban, elmondják mi a helyzet” – ezzel Bíró László arra utalt, hogy lengyel, orosz és izraeli haszid zsidó vendégek, vallási turisták látogatják a szerencsi és környékbeli szállodákat. Egy másik bejegyzésben Bíró arról elmélkedett, hogy „kikapcsolták a zsidó uzsora-banktőkét a gazdaságból, megszüntették a háborús jóvátételként eufeminizált kozmopolita rablás kifizetését” majd egy másik hozzászólásában ezt írta: „A Szent Koronára letett eskü meg smafu. Mifelénk két új alapszervezet is alakult, engem ez jobban érdekel, mint judapest.”

Bíró pártja miközben balra tolódott, ennek ellenére megmaradt a korábbi szélsőjobboldali eszméknél, annyi kivétellel, hogy most már elfogadja az általa elutasított DK és az MSZP támogatását, amelyekről még korábban úgy nyilatkozott: „A bűnözőket be kell csukni. Legyen az szemkilövető vagy pénzért állampolgárságot vagy hazát áruló. A mieink nem rohannak lengőajtónak, nem fetrengenek.” Erre a különös „házasságra” hívta fel a figyelmet Setét Jenő, balliberális roma aktivista, aki úgy fogalmazott: Bíró jelölése szembemegy a baloldali pártok által hangsúlyozott értékválasztással és elköteleződéssel.

Setét videós bejelentkezésében elmondta, az ellenzék rasszista, kirekesztő jelöltet állított, majd felidézte Bíró korábbi mondatát: „az országot nemcsak a Hasszánoktól, hanem a Sztojkáktól is meg kell védeni.” A roma aktivista arra emlékeztette az ellenzéki pártokat, hogy tavaly aláírták az Idetartozunk Egyesület választási emberjogi minimumprogramját, amelyben elkötelezték magukat amellett, hogy „nem indítanak rasszista, kirekesztő jelölteket”. Ám az ellenzék felrúgta ezt a megállapodást, ugyanis ha megnézzük a borsodi választási eredményeket, a nagyszámú roma lakosság lakta területeken érte el a Jobbik a legjobb eredményeket cigányellenes nézeteivel. Gondoljunk Janiczak Dávid, ózdi polgármesterre, aki még úgy is újrahajrázott a tavaly októberi önkormányzati választáson, hogy pártja már a baloldal csapatában játszik – írja a Magyar Nemzet.

A másik lehetséges okról a lap korábban azt írta: a baloldali összefogás valójában nem reménykedik a jobbikos Bíró László győzelmében. Bár a teljes ellenzék felsorakozott a közös jelölt mögött, jobbikos forrásaink kiemelték, Bírónak nincs számottevő támogatottsága a körzetben. Szanyi Tibor, volt szocialista politikus a Klubrádióban a szerencsi választásról úgy fogalmazott: ezt nem lehet elintézni „budapesti liberális lefetyeléssel”.

„ Mi a francból gondoljuk, hogy hogy ha 10 éve nem sikerült egyik törpepártnak sem egy világos, szerethető politikával az élre jutnia, akkor egy ballib-neolib-újnáci-zöld keverék iránt majd kitör a közéleti rajongás? ” – mondta el kendőzetlen véleményét Szanyi, aki hozzátette: a liberális baloldalnak gyakorlatilag egy megveszekedett emberük sincs a kistelepülések világában.

Az ellenzék a múlt csütörtöki megállapodás alapján a Borsod megyei 6-os választókerületben a jobbikos Bíró László mögé állt be a fideszes Koncz Ferenc tragikus halála miatt kiírt októberi időközi választáson. A Fidesz a motorbalesetben elhunyt országgyűlési képviselő lányát, a harmincéves Koncz Zsófiát fogja indítani.

Dosszié

történelem
A Közlekedési Múzeumba kerül Horthy Miklós egykori étkezőkocsija
intim titkok / 2 éve
Nők és a szex: miért tűnik el a vágy?
A szexuális vágy csökkenésében igen gyakran hormonális változások játszanak nagy szerepet, de nem csak ez lehet az oka annak, ha egy nőnek nem megy a szex.
Gyász
Mély fájdalommal tudatom, hogy édesanyám VÁMOS JÁNOSNÉ Klotz Irén 84 éves korában elhunyt. Temetése 2022. március 08-án, a 13 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy FÜGEDI ISTVÁN 71 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2022. március 8-án 14 órakor lesz a pécsi köztemetőben. Gyászoló szerettei
Fájdalommal tudatjuk, hogy HENGL ÁDÁM 89 éves korában elhunyt. Temetése 2022. március 7-én, hétfőn 15 órakor lesz a pécsváradi temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítástól szíveskedjenek eltekinteni. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TÜTTŐ JÁNOSNÉ Benkő Ilona 81. életévében elhunyt. Temetése 2022. február 23-án, a 12 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, anyósom, nagymamánk KOZÁK OTTÓNÉ Borbás Margit 2021. december 30-án, 88 éves korában elhunyt. Temetése 2022. február 21-én 12 órakor lesz a pécsi köztemető urnacsarnokából. Gyászoló lánya, veje, unokái
Fájó szívvel mondunk köszönetet minden kedves rokonnak, barátnak, főiskolai társaknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen férjemet, édesapámat, apósomat, testvéremet, nagyapánkat, dédnagyapámat, unokatestvérünket, sógoromat, keresztszülőnket VAJDA JÓZSEF okleveles üzemmérnököt utolsó útjára elkísérték, részvétükkel, koszorúkkal, virágokkal, fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy DR. KORONICS KÁROLY életének 79. évében elhunyt. Temetése 2022. február 14 én, a 14 órakor kezdődő szentmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik EMBER GYÖRGYNÉ temetésen részt vettek és gyászunkban osztoztak. Külön köszönetet mondunk a Memento Temetkezés dolgozóinak a lelkiismeretes munkájukért. Svegál és Ember család
Tudatjuk mindenkivel, aki ismerte és szerette ANDRICS JÓZSEFNÉ "Postás" Gizi néni január 30-án, a 78. születésnapján itt hagyta fáradt és beteg testét. Aki szeretne a családdal együtt búcsúzni tőle, várjuk február 11-én, pénteken 14 órakor a Geresdlaki temető ravatalozójánál. Arra kérünk mindenkit, ne hozzanak se virágot, se koszorút, mert hamvai nem ott lesznek elhelyezve, hanem majd Pécsváradon a temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett halottunk KRAMMER JÁNOS pécsváradi lakos, 74 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2021. november 30-án, kedden 15 órakor lesz a pécsváradi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyílvánítástól szíveskedjenek eltekinteni. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy SÁSDI GYULA 77 éves korában elhunyt. Temetése 2021. december 1-én a 13 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsudvardi temetőben. A gyászoló család
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy drága szerettünk VÁSÁRHELYI MIKLÓSNÉ életének 87. évében örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2021. december 2-án 13.30 órakor kezdődik a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DÁVODI JÁNOSNÉ Matola Mária életének 87. évében elhunyt. Temetése 2021. december 3-án 10.30 órakor lesz a tésenyi temetőben. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy LAKLIA JÁNOS kozármislenyi lakos 73 éves korában elhunyt. Temetése 2021. december 1-én a 10.30 órakor kezdődő gyászmise után 11 órakor lesz a kozármislenyi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család